
Valamennyi magyarországi parlamenti párt részvétét fejezte ki amiatt, hogy életének 81. évében, szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök.
2013. június 20., 22:122013. június 20., 22:12
A Honvédelmi Minisztérium szerda este jelentette be, hogy Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegség után, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti honvédkórházban) hunyt el. A politikus 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt, 1989 októberében egyike volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig betöltötte a párt elnöki, 1994 és 1998 között pedig a kormányfői posztot. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. Horn 2007. szeptember 16-án került a Honvédkórházba.
A Kormányzati Információs Központ közleménye szerint a kormány megrendüléssel értesült Horn Gyula haláláról, részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja szerint Horn nemcsak Magyarország miniszterelnöke, hanem az MSZP meghatározó személyisége is volt.
Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a politikustól. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető közleményében azt írta: „mindig emlékezni fogunk Horn Gyulára, aki a mélyről jött ember kivételes érzékével ismerte a hétköznapi sorsokat, példás bátorsággal és odaadással tudott megküzdeni a lehetetlennek tűnő kihívásokkal\". Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a legellentmondásosabbnak és a legtehetségesebbnek nevezte Horn Gyulát.
Guido Westerwelle német külügyminiszter közleményében azt írta: Horn külügyminiszterként véghezvitt bátor tetteit a németek soha nem felejtik el. Felidézte: 1989-ben külügyminiszterként „szó szerint szétvágta az Európát 40 évig megosztó vasfüggönyt\", amikor pedig nem sokkal később bejelentette, hogy Magyarország engedélyezi a volt NDK több ezer polgárának a kiutazást Nyugatra, „végérvényesen bebiztosította a helyét a történelemkönyvekben\".
Pályafutása sötét foltja azonban, hogy 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére a karhatalmi őrszolgálatnál, az úgynevezett pufajkásoknál volt állományban. (Az ezt firtató kérdésre a kilencvenes években adott válasza – „Pufajkás voltam. Na és?\" – szállóige lett). A forradalom 50. évfordulóján nagy vihart kavart, és Sólyom László köztársasági elnök nyílt bírálatát is kiváltotta a német Die Welt folyóiratnak adott Horn-interjú, amelyben a politikus védelmébe vette saját 1956-os szerepét, azt állítva: a forradalom leverésében közreműködő karhatalmi egységekben a törvényes rendet védte „a kiszabadult bűnözőkkel szemben\". Erre az interjúra és Horn 1956-os szerepére hivatkozva Sólyom visszautasította Gyurcsány Ferenc kormányfő javaslatát, hogy 75. születésnapja alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát adományozza Hornnak.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!