Fotó: MTI/Rosta Tibor
Sikeres tizenkét év áll mögöttünk a nemzetpolitikában – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Szegeden.
2022. szeptember 06., 14:282022. szeptember 06., 14:28
2022. szeptember 06., 14:452022. szeptember 06., 14:45
Potápi Árpád János – a Mihalik Kálmán, a Székely himnusz zeneszerzője halálának századik évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen – azt mondta: a nemzetpolitikában előttünk álló feladatokat a nemzetrészekkel közösen határoztuk meg, és közösen is hajtjuk végre, az elért eredményekre pedig méltán lehetünk büszkék.
Az államtitkár hangsúlyozta, a nemzetpolitika kiemelt céljai közé tartozik az identitás megerősítése, a családok támogatása, 2015-2016-tól kezdve pedig egyre inkább a gazdaságfejlesztés is, hiszen az erősödő határon túli magyar vállalkozások magyar embereket foglalkoztatnak.
– közölte a politikus.
Potápi Árpád János komoly eredménynek tartja azt is, hogy a nemzeti összetartozás érzése mellett megvan a nemzeti összetartozás élménye is. A fiatalok Erdélybe vagy a Délvidékre látogatva természetesnek veszik, hogy ott is magyar gyerekekkel, magyar világgal találkoznak.
Fotó: MTI/Rosta Tibor
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott előadásában azt mondta, a 21. század olyan világot hozott számunkra, amelyben minden feloldódott. Hangsúlyozta, Európa csak akkor fogja tudni újradefiniálni magát a világban, ha a nemzetek Európájában gondolkodik. A politikus komoly problémának nevezte, hogy az európai politika a nemzethez tartozást és az állampolgárságot nem tudja elválasztani egymástól.
Szili Katalin hangsúlyozta, minden nemzetnek kell, hogy legyenek szimbólumai – mint a himnusz vagy a zászló –, amelyek kifelé és befelé, a közösség irányában is rendelkeznek funkcióval. Európában több helyütt is a régiók saját himnusszal rendelkeznek – mondta, példaként említve Ausztria tartományait. Úgy fogalmazott,
A miniszterelnöki megbízott leszögezte, Székelyföld autonómiája nem a régió elszakadásáról szól, hanem arról az Európai Unió alapelvei között is megfogalmazott igényről, hogy egy közösség szabadon dönthet az őt érintő ügyekről, így arról, hogy szabadon használhatja identitását jelképező zászlóját, címerét vagy énekelheti himnuszát.
Csanády György költő 1921-ben írta a később Székely himnuszként ismertté vált verset, amelyet még abban az évben megzenésített Mihalik Kálmán. A 2009-ben Székelyudvarhelyen, a Székely Nemzeti Tanács képviselői által hivatalosan is Székelyföld himnuszaként elfogadott dal száz esztendeje, 1922. május 22-én Budapesten az Aquincumban csendült föl először nyilvánosan a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének találkozóján.
Mihalik Kálmán a bánsági Oravicabányán született 1896-ban. Kolozsvárott a piaristáknál érettségizett, ugyanott kezdte az orvosegyetemi tanulmányait, amelyet – a frontszolgálatot követően – Szegeden fejezett be, és csupán 26 esztendős volt, amikor tífuszban elhunyt.
Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.
Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.
Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.
Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.
Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.
Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.
Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
szóljon hozzá!