Hirdetés

Potápi: a nemzeti összetartozás érzése sokkal erősebb, mint bármikor Trianon óta; 2024 az együttműködő nemzet éve lesz

•  Fotó: MTI/Soós Lajos

Fotó: MTI/Soós Lajos

2024 az együttműködő nemzet éve lesz – jelentette be Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról 19 éve tartott népszavazás évfordulóján az M1 aktuális csatorna műsorában.

MTI

2023. december 05., 13:312023. december 05., 13:31

Az államtitkár rámutatott, hogy az a baloldal, amely a népszavazás előtt „a nemzetrészek közti uszítást végrehajtotta” és akkor a magyar társadalmat „megvezette”, ma is a parlamentben ül, képviselői az ellenzék fő erői. Hozzátette: bár ez velünk élő történelem, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy „ez az erő még egyszer ne kerüljön hatalomra”, mert ugyanazokat a bűnöket elkövetnék.

Az államtitkár úgy fogalmazott, „hazaárulás” volt lemondani a magyarság egyharmadáról.

Hirdetés

A 2004. decemberi népszavazáson 3 millióan vettek részt, a választójoggal rendelkezők 37 százaléka, akiknek az 51 százaléka a kettős állampolgárság mellett voksolt, de ez nem volt elég, ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás – emlékeztetett.

Az érintett határon túliak árulásnak élték meg, hogy Magyarország, sőt a magyarországi magyarok „megtagadták” őket – húzta alá Potápi Árpád János.

Idézet
Hiába kért bocsánatot később többször is az MSZP, a baloldalt Gyurcsány Ferenc vezeti, aki azóta is a határon túli magyarság ellen kampányol, uszít. Semmit nem változott ebben a véleményük”

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: azok a magyar emberek, akik a határon túl élnek, nem önszántukból kerültek ilyen helyzetbe.

2010 után ez megváltozott, felállították azt az intézményrendszert, amiben a nemzetpolitika kormányszinten tud dolgozni – hangsúlyozta. Elmondta, hogy az utóbbi időben hálózatokat építenek a média, a vállalkozók, a pedagógusok, az önkormányzatok között és a sportban is.

Idézet
A nemzeti összetartozás érzése sokkal erősebb, mint bármikor Trianon óta”

– fogalmazott.

A Magyar Állandó Értekezlet novemberben arról döntött, hogy a következő tematikus év, 2024 az „együttműködő nemzet éve” legyen. Ezzel, mint hangsúlyozta, tovább folytatják azt a „jól kiszámítható” nemzetpolitikát, amely eddig is jellemezte a kormányt: „ahogy a határon túli magyarság számíthat ránk, mi is számítunk rájuk” – hangoztatta.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában arról beszélt, hogy a baloldal fő erejének nézetei a határon túli magyarságról ugyanazok, mint addig voltak. „Inkább migránsokat telepítenének az országba, csak hogy határon túli magyarságról ne is beszéljünk” – mondta Potápi Árpád János.

korábban írtuk

Potápi a Kárpát-medencei Összefogás Fórumon: akié a föld, azé a haza, és akié a föld, azé a jövő
Potápi a Kárpát-medencei Összefogás Fórumon: akié a föld, azé a haza, és akié a föld, azé a jövő

A magyar kormány stratégiai szövetségesként tekint a külhoni gazdálkodókra – hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a XII. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.

korábban írtuk

Potápi a magyar szórvány napján: a jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyarságot (videó)
Potápi a magyar szórvány napján: a jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyarságot (videó)

A jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyarságot – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 07., vasárnap

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette

A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Hírszerzési főnök: az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint a szankciók

Az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint valamennyi nyugati ország szankciói együttvéve – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.

Hírszerzési főnök: az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint a szankciók
2025. december 06., szombat

Moldova Romániától kért „kölcsön” áramot, miután bajba került az Ukrajna elleni orosz támadások miatt

A Moldovai Köztársaság villamosenergia-átviteli rendszerének üzemeltetője bejelentette, hogy az orosz hadsereg által az Odesszai régióbeli villamosenergia-infrastruktúra elleni támadásait követően Ukrajna déli részének egy része áram nélkül maradt.

Moldova Romániától kért „kölcsön” áramot, miután bajba került az Ukrajna elleni orosz támadások miatt
2025. december 06., szombat

Oroszország hatalmas légicsapást mért Ukrajnára, több mint 700 drónt és rakétát indított

Oroszország szombatra virradó éjjel újabb masszív, kombinált csapást mért Ukrajna létfontosságú infrastruktúrájára drónokkal, valamint légi, tengeri és szárazföldi indítású rakétákkal, összesen 704 légi támadóeszközzel – közölte az ukrán légierő.

Oroszország hatalmas légicsapást mért Ukrajnára, több mint 700 drónt és rakétát indított
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Oroszországtól függ az ukrajnai béke az amerikai és az ukrán tárgyalók szerint

Az Egyesült Államok és Ukrajna vezető tárgyalói pénteken kijelentették, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak az ukrajnai háború befejezéséről, de a béke felé vezető út Oroszországtól függ.

Oroszországtól függ az ukrajnai béke az amerikai és az ukrán tárgyalók szerint
2025. december 05., péntek

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak

Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak
2025. december 05., péntek

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal

Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal
2025. december 04., csütörtök

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt

Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Hirdetés
Hirdetés