
Fotó: Haáz Vince
A kormány megújította a nemzeti közösségeket az elmúlt 12 évben – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán.
2022. január 25., 10:192022. január 25., 10:19
Potápi Árpád János azt mondta, 2010-től 2014-ig meghozták azokat a „szimbolikus” törvényeket, amelyekre egy erős alapot tudtak építeni, majd az ezt követő években már a szülőföldön való boldogulást is támogatni tudták.
„Ez azt jelenti, hogy cselekvő nemzetként rengeteg eredményt tudhatunk magunk mögött, de most cselekednünk kell ahhoz, hogy az eredményeinket meg tudjuk védeni” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette:

A cselekvő nemzet éve lesz 2022 – jelentette ki a Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az idei év tematikus programjait ismertetve csütörtökön Budapesten.
Potápi Árpád János fontos eredménynek nevezte, hogy már mintegy félmillió magyarországi diák látogatott el valamelyik határon túli területre,
A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a nemzeti összetartozás érzését a magyar nemzetben az elmúlt években jelentősen meg tudtuk erősíteni – mondta az államtitkár.
Kérdésre válaszolva kifejtette, a tavaszi országgyűlési választás tétje, hogy folytatódik-e az a nemzetegyesítő munka, amit a kormány 2010-ben kezdett, vagy visszatérés lesz-e a múlthoz, és szétrombolják azt az intézményrendszert, amit ez a kormány létrehozott.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
szóljon hozzá!