
A szerb elnök szerint Albin Kurti (képünkön) hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma
Fotó: Albin Kurti/Facebook
Komoly feszültség alakult ki Koszovó északi, Szerbiával közös határán, ahol a helyi szerbek több átkelőt is elbarikádoztak, és lövések is eldördültek.
2022. augusztus 01., 16:442022. augusztus 01., 16:44
A koszovói kormány azzal vádolja Szerbiát, hogy feszültséget és bizonytalanságot akar kelteni Koszovóban azzal, hogy a helyi szerbeket útlezárások felállítására buzdítja, míg Szerbia szerint a koszovóiak keltenek feszültséget azzal, hogy a szerb kisebbség jogait csorbítják.
A pristinai kormány bejelentette, augusztus elsejétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél.
Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap rendkívüli sajtótájékoztató keretében reagált a koszovói bejelentésekre. Mint mondta, ezekkel az intézkedésekkel az Albin Kurti vezette pristinai kormány csak feszültségeket akar kelteni, semmi okuk nincs arra, hogy ilyen döntéseket hozzanak. Véleménye szerint a koszovói miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerepét szeretné betölteni egy olyan forgatókönyvben, amelyben a szerb elnök testesíti meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Albin Kurti hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma – közölte a szerb elnök, aki egyben arra kért mindenkit, hogy őrizze meg nyugalmát, és „ne üljön fel a provokációnak”.
A szerb elnök sajtótájékoztatóját követően a Koszovó északi részén élő szerbek elzárták a Szerbia és Koszovó közötti átkelőkhöz vezető utakat. Rövid időre a koszovói különleges rendőri egység is kivonult, hogy biztosítsa a helyszínt, de komolyabb incidens nem történt.
A koszovói vezetés végül úgy döntött, hogy amennyiben a szerbek eltávolítják a barikádokat, Pristina egy hónappal elhalasztja a személyi igazolványokra és a rendszámtáblákra vonatkozó határozat alkalmazását. A koszovói kormány azt kérte, hogy Szerbia is szüntesse meg hasonló előírásait, vagyis a koszovói dokumentumokat is fogadják el a Szerbiába történő belépéskor.
A VajdaságMa értesülései szerint a koszovói kormány az Egyesült Államok kérésére döntött úgy, hogy elhalasztja az intézkedések bevezetését, miután sürgős találkozót tartottak Jeffrey Hovenier amerikai nagykövettel.
Albin Kurti szerint a helyi szerb kisebbség lépéseit Belgrád irányítja, a tiltakozásokért a szerb kormány és Aleksandar Vucic tehető felelőssé. Vjosa Osmani koszovói köztársasági elnök pedig a közösségi médiában azt írta: „Aleksandar Vucic destabilizációs törekvései el fognak bukni”.
A NATO 3700 fős koszovói békefenntartó missziója éjjel közleményt adott ki, amelyben leszögezték: készen állnak beavatkozni, ha a stabilitás veszélybe kerül. Tájékoztatásuk szerint a misszió parancsnoka kapcsolatban van a koszovói biztonsági erőkkel és a szerb katonai parancsnoksággal egyaránt.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!