Pattanásig feszült a helyzet Koszovóban

A szerb elnök szerint Albin Kurti (képünkön) hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma •  Fotó: Albin Kurti/Facebook

A szerb elnök szerint Albin Kurti (képünkön) hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma

Fotó: Albin Kurti/Facebook

Komoly feszültség alakult ki Koszovó északi, Szerbiával közös határán, ahol a helyi szerbek több átkelőt is elbarikádoztak, és lövések is eldördültek.

Krónika

2022. augusztus 01., 16:442022. augusztus 01., 16:44

A koszovói kormány azzal vádolja Szerbiát, hogy feszültséget és bizonytalanságot akar kelteni Koszovóban azzal, hogy a helyi szerbeket útlezárások felállítására buzdítja, míg Szerbia szerint a koszovóiak keltenek feszültséget azzal, hogy a szerb kisebbség jogait csorbítják.

A pristinai kormány bejelentette, augusztus elsejétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél.

Emellett pedig ismét felvetették, hogy szerb rendszámtáblájú autók nem léphetnek be az országba, és belépésnél ideiglenes koszovói táblát kell igényelniük.

Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap rendkívüli sajtótájékoztató keretében reagált a koszovói bejelentésekre. Mint mondta, ezekkel az intézkedésekkel az Albin Kurti vezette pristinai kormány csak feszültségeket akar kelteni, semmi okuk nincs arra, hogy ilyen döntéseket hozzanak. Véleménye szerint a koszovói miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerepét szeretné betölteni egy olyan forgatókönyvben, amelyben a szerb elnök testesíti meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Albin Kurti hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma – közölte a szerb elnök, aki egyben arra kért mindenkit, hogy őrizze meg nyugalmát, és „ne üljön fel a provokációnak”.

Ugyanakkor arra figyelmeztetett, amennyiben Pristina üldözni vagy bántani merészeli a szerbeket, akkor Szerbia győzni fog.

A szerb elnök sajtótájékoztatóját követően a Koszovó északi részén élő szerbek elzárták a Szerbia és Koszovó közötti átkelőkhöz vezető utakat. Rövid időre a koszovói különleges rendőri egység is kivonult, hogy biztosítsa a helyszínt, de komolyabb incidens nem történt.

A koszovói vezetés végül úgy döntött, hogy amennyiben a szerbek eltávolítják a barikádokat, Pristina egy hónappal elhalasztja a személyi igazolványokra és a rendszámtáblákra vonatkozó határozat alkalmazását. A koszovói kormány azt kérte, hogy Szerbia is szüntesse meg hasonló előírásait, vagyis a koszovói dokumentumokat is fogadják el a Szerbiába történő belépéskor.

Ezek után megkezdték a barikádok lebontását a koszovói szerbek hétfőn, egy nappal azt követően, hogy az utak elzárásával tiltakoztak a koszovói kormány bizonyos intézkedései ellen.

A VajdaságMa értesülései szerint a koszovói kormány az Egyesült Államok kérésére döntött úgy, hogy elhalasztja az intézkedések bevezetését, miután sürgős találkozót tartottak Jeffrey Hovenier amerikai nagykövettel.

Albin Kurti szerint a helyi szerb kisebbség lépéseit Belgrád irányítja, a tiltakozásokért a szerb kormány és Aleksandar Vucic tehető felelőssé. Vjosa Osmani koszovói köztársasági elnök pedig a közösségi médiában azt írta: „Aleksandar Vucic destabilizációs törekvései el fognak bukni”.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

A NATO 3700 fős koszovói békefenntartó missziója éjjel közleményt adott ki, amelyben leszögezték: készen állnak beavatkozni, ha a stabilitás veszélybe kerül. Tájékoztatásuk szerint a misszió parancsnoka kapcsolatban van a koszovói biztonsági erőkkel és a szerb katonai parancsnoksággal egyaránt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök