
Fotó: wikipedia.org
Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel - közölte kedden Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter, aki szerint a művelet célja az elrettentés.
2023. február 07., 14:182023. február 07., 14:18
Blaszczak a varsói Bemovo negyedben működő katonai repülőtéren megszemlélte a gyakorlatot. Emlékeztetett: a lengyel hadsereg számára 2018-ban rendeltek meg 16 indítóállásból álló, két korszerű amerikai Patriot-üteget, melyek közül az első tavaly ősszel érkezett meg Lengyelországba.
A miniszter korábban a Twitteren már jelezte: a kiképzés fontos elemeként a rendszereket a közép-lengyelországi Sochaczew városából Varsóba viszik át.
Blaszczak elmondta: tervezett gyakorlatról van szó, melynek része a rendszerek áthelyezése és egyes elemeinek összehangolása. Hozzátette: az ilyen műveletekről a hadsereg elvből nem szokott tájékoztatni, most azonban tudatosan adtak hírt róla. Célja ugyanis egy esetleges támadó elrettentése, a lengyel hadsereg felkészültségének demonstrálása – húzta alá.
A második Patriot-üteget várhatóan március végéig telepítik Lengyelországba. A lengyel védelmi tárca tavaly májusban további hat üteg beszerzését célzó ajánlatkéréssel fordult az amerikai partnerekhez.
Emellett az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében – átmeneti jelleggel – két másik Patriot-üteget telepítettek Délkelet-Lengyelországba. Szintén átmenetileg januárban nyolc régebbi típusú, a német hadsereg készleteiből felajánlott Patriot-rakétaindítót telepítettek a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságba is.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!