Hirdetés

Pásztor István: történelmi győzelmet aratott a Magyar Összefogás listája

•  Fotó: Facebook/Pásztor István

Fotó: Facebook/Pásztor István

Soha nem látott, történelmi győzelmet aratott a Magyar Összefogás listája és a Vajdasági Magyar Szövetség – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján, amelyet a szerbiai nemzeti kisebbségi önkormányzati választások lezárását követően tartott.

MTI

2022. november 14., 07:482022. november 14., 07:48

Mint mondta: „a Magyar Összefogás listára leadott szavazatok száma meghaladja a négy évvel ezelőtt összesen leadott szavazatok számát”.

2018-ban a kisebbségi választói névjegyzékre feliratkozottak 36,55 százaléka voksolt. Pásztor István azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar Összefogás listája soha nem kapott még annyi szavazatot, mint most, pontos számokat és adatokat azonban nem közölt.

Hirdetés

A nemzeti tanácsi választásokon való részvételhez a szavazásra jogosultaknak külön választói névjegyzékre kellett feliratkozniuk. A köztársasági választási bizottság adatai szerint a legtöbben – több mint 116 ezren – a magyar választói névjegyzékre iratkoztak fel.

A Magyar Összefogás nevű lista egyedüliként indult a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tagjaira vonatkozó választáson, így várható volt, hogy az összes mandátumot ez a lista szerzi meg, ám a vártnál magasabb részvételi arány a sikeres kampányról árulkodik. A szerbiai sajtó azt várta, hogy a részvételi arány ezúttal 30 százalék alatt marad.

Pásztor István szerint a választási siker annak a bizonyítéka, hogy a „vajdasági magyar közösség nem mond le önmagáról”,

és még egy olyan nehéz, „választásokkal és politikai megmérettetésekkel teli” év sem tudja megtörni, mint az idei. A vajdasági magyar közösség minden nehézségtől függetlenül „egyértelműen kinyilvánította önmagához, a szülőföldjéhez és az identitásához való ragaszkodást” – húzta alá a VMSZ elnöke.

Az első, közvetlen módon választott Magyar Nemzeti Tanácsban 2010-ben a Magyar Összefogásnak 28 képviselője volt, négy évvel később pedig a 35-ből 31 helyet tudott megszerezni, míg 2018 és 2022 között 30 helyet tudhatott magáénak.

A következő négy évben mind a 35 hely ezé a listáé lesz.

Az MNT a Szerbiában élő magyarok országos kisebbségi önkormányzati szerve. A délvidéki magyarság ezen a testületen keresztül valósíthatja meg a kulturális autonómiához való jogát, a testület jogköre a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés