Fotó: YouTube/BBC News
A brit parlamentbe látogatott III. Károly brit király, ahol a törvényhozás két házának elnökei részvétüket nyilvánították édesanyja, II. Erzsébet királynő múlt heti elhunyta nyomán. Az új uralkodó ezt követően a skót fővárosba, Edinburgh-be utazott.
2022. szeptember 12., 18:042022. szeptember 12., 18:04
A parlament szerepét méltatta tegnap III. Károly újdonsült brit király, amikor ellátogatott a brit törvényhozásba, hogy fogadja a parlament két házának részvétnyilvánítását édesanyja, II. Erzsébet királynő csütörtöki elhunyta nyomán, majd a nap folyamán később a skóciai fővárosba, Edinburgh-ba látogatott.
Az új uralkodó felesége, Kamilla társaságában érkezett tegnap a parlament legrégebbi, középkori eredetű szárnyába, a Westminster Hallba.
Ebben többek között az elhunyt királynőre is érvényesnek nevezte a William Shakespeare VIII. Henrik című darabjában leírtakat, amelyek szerint I. Erzsébet királynő minden fejedelem számára mintául szolgált.
Fotó: YouTube/BBC News
Az ódon törvényhozási épület kapcsán a brit parlamenti hagyományokat méltatta. „A parlament demokráciánk élő, lélegző eszköze” – szögezte le.
Egyben felidézte, hogy az elhunyt királynő is számos ponton kapcsolódott a brit parlamenthez.
A városba érkezésekor az uralkodónak jelképes ceremónia keretében átnyújtották Edinburgh kulcsát.
A II. Erzsébet koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj még vasárnap kora este érkezett meg a skót fővárosba. A menet a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából indult.
Ezzel több mint egyheti búcsúszertartás-sorozat vette kezdetét, amelynek végső aktusaként szeptember 19-én, a London nyugati határában fekvő Windsorban helyezik végső nyugalomra a volt uralkodót. A koporsó – amelyet jelenleg a királyi család Skóciában használatos lobogója, a Scottish Royal Standard és Skóciában honos virágok borítanak – hosszú, Aberdeen és Dundee városait is érintő, csaknem 300 kilométeres, hat és fél órás út után érkezett meg a brit uralkodók hivatalos skóciai rezidenciájára, az edinburghi Holyroodhouse-palotába.
Az érkezés után a koporsót nyolc katona vitte a vállára emelve, lassú léptekkel a Holyroodhouse rezidenciára. A bejáratnál a királynő négy gyermeke közül három, Anna hercegnő, András herceg és Eduárd, Wessex grófja volt jelen.
Fotó: Royal.uk
A Holyroodhouse-ból a koporsót tegnap átvitték a skót főváros St. Giles székesegyházába, ahol 24 órára felravatalozták, majd ma repülőgéppel Edinburghból Londonba szállítják a néhai uralkodó egyetlen leánya, Anna hercegnő kíséretében.
A repülőgép a brit királyi légierő (RAF) északnyugat-londoni támaszpontján, Northoltban száll le. II. Erzsébet királynő koporsóját innen először a Buckingham-palotába viszik, ahol III. Károly király és felesége, Kamilla fogadja, majd szerda délután átszállítják a londoni parlament legősibb épületegyüttesébe, a Westminster Hallba, ahol négy teljes napra felravatalozzák.
A búcsúszertartás szeptember 19-én, hétfőn lesz a közeli Westminster-apátságban, a monarchia ősi londoni koronázó templomában.
A királynőt ugyanaznap egykori legnagyobb angliai vidéki rezidenciáján, Windsor kastélyában helyezik végső nyugalomra, ott, ahol néhai édesapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király és tavaly áprilisban, életének századik esztendejében meghalt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik. B. L.
Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.
Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.
Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.
Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.
A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.
A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.
szóljon hozzá!