Párizs módosítani kívánja a Libanonról szóló BT-határozatot

Franciaország némileg módosítani kívánja az ENSZ Biztonsági Tanácsában Libanonról készülő határozatot.

Gazda Árpád

2006. augusztus 04., 00:002006. augusztus 04., 00:00

Diplomáciai források szerint a francia küldöttség csütörtökön olyan módosított szöveget köröztetett a BT-tagok között, amely továbbra is fenntartja: a felek „azonnal fejezzék be az ellenségeskedést”. A vasárnapi francia változathoz képest három új elem is olvasható a tervezetben. Felszólít arra, hogy a felek „szigorúan tartsák tiszteletben az Izrael és Libanon közti határt jelző „kék vonalat”, követeli, hogy Izrael juttassa el az ENSZ-hez a Libanon területén elhelyezett aknákról készült, birtokában lévő térképeket”, valamint az 1949. március 23-án megkötött izraeli–libanoni fegyverszünet rendelkezéseinek teljes életbeléptetését. A tervezet hangsúlyozza annak szükségességét, hogy „megteremtsék az állandó tűzszünet és az Izrael és Libanon közötti jelenlegi konfliktus tartós megoldásának feltételeit.” E feltételek között említi Izrael és Libanon szuverenitásának és területi integritásának szigorú tiszteletben tartását, az Izraelben fogva tartott libanoniak ügyének rendezését, továbbá az ENSZ BT 1559. és 1680. számú határozatainak, valamint a taifi megállapodásoknak életbeléptetését, amelyek valamennyi libanoni milícia leszereléséről és a bejrúti kormánynak Libanon egész területére kiterjedő fennhatóságáról rendelkeznek. Feltételként szerepel a Hezbollah által elfogott két izraeli katona szabadon bocsátása, akik miatt Izrael megindította július 12-én a Libanon elleni offenzívát. A szöveg a vitatott határok, köztük a Sebaa-tanyák státusának rendezését is említi, és javasolja egy olyan övezet létrehozását a „kék vonal” és a Lítani folyó között, amelybe fegyverekkel csak a libanoni hadsereg és az ENSZ-erők léphetnek be. Felszólítja Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, hogy fokozza erőfeszítéseit az izraeli és a libanoni kormány közötti tartós megállapodás elérésére. Egy ilyen megállapodás esetére a tervezet felhatalmazná a BT-t egy nemzetközi haderő Libanonba vezénylésére, hogy segítsék a libanoni hadsereget a tartós tűzszünet biztosításában.


Hét embert öltek meg a Hezbollah rakétái
Az izraeli szárazföldi erők tizenegy dél-libanoni településen és azok környékén vettek fel állásokat a határtérségben annak a műveletnek a keretében, amely egy hét kilométer széles biztonsági zóna kialakítását célozza az izraeli–libanoni határ mentén – közölte az izraeli hadsereg, amely feltételezi, hogy a Hezbollah rakétakilövőinek mintegy negyede a szóban forgó övezetben van elrejtve. Izraeli közlés szerint két katona elesett, s további másfél tucatnyi megsebesült a csütörtöki harcokban. Emellett a Hezbollah-fegyveresek által kilőtt rakéták becsapódása következtében hét ember meghalt, számosan megsérültek Izrael északi részén. Hírek szerint néhány perc alatt mintegy 100 rakéta csapódott be Maalót és Akkót települések térségében. A nap folyamán 135 rakéta érte el Izrael területét. MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után