
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Nincs esély arra, hogy az európai uniós tagországok vezetői között megállapodás szülessen a migrációról – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Granadában, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozójára érkezve.
2023. október 06., 13:062023. október 06., 13:06
Hozzátette: ez politikailag lehetetlen, ugyanis korábban arról állapodtak meg, hogy egyhangúlag döntenek a migráció szabályozásárról, de ezt nemrég megváltoztatták, és a csomagot Magyarországot és Lengyelországot megkerülve, „jogilag megerőszakolva” mégis áterőltették.
– szögezte le a kormányfő. Az uniós bővítésről elmondta: Magyarország ösztönzője, támogatója a folyamatnak, ugyanakkor számos tagország bővítési fáradtságra hivatkozik, ami nem tisztességes a tagságra várakozókkal szemben. Az EU-nak szüksége van újabb tagországokra – emelte ki. Magyarország támogatja Georgia csatlakozását, a jövő héten közös kormányülést tartanak Tbilisziben – közölte. Hozzátette:
Kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban még „túlságosan sok a kérdés”, és először a stratégiai alapvetéseket kell tisztázni.
„Meg kell értenünk, miért jó az EU-nak, ha felvesszük Ukrajnát, mik a következményei, (…) mennyi pénzről beszélünk” – sorolta. Ukrajna belépése új kérdéseket vet fel a biztonság mellett például a kohéziós politika és a mezőgazdaság területén is. Kijev belépésével „teljesen új mezőgazdaság fog születni” az EU-ban – fogalmazott.
Újságírói kérdésekre Orbán Viktor kitért az energiával kapcsolatos témákra is. Kijelentette, hogy Azerbajdzsán kulcsország, nélküle nem lehet elérni az energiafüggetlenséget Oroszországtól. Magyarországnak már van megállapodása Bakuval a gázszállításokról – emlékeztetett. Kiemelte azt is, hogy a déli energiafolyosó Magyarország számára létfontosságú, különösen azután, hogy az északi terrortámadásban megrongálódott. Ezért különösen oda kell figyelni a déli folyosó biztonságának garantálásra.
A Koszovó és Szerbia közti feszültséggel kapcsolatban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy Pristinának változtatnia kell a hozzáállásán, mert az elmúlt két évben rendszeresen provokálták a szerbeket, márpedig a provokáció felborítja a stabilitást. Elmondta, Szerbia nélkül nincs stabilitás, és kijelentette: egyértelmű álláspontja szerint segíteni kell Szerbiát a régió stabilizálásban. A Belgrád elleni esetleges szankciókról úgy vélte, ez lehetetlenség, nevetséges felvetés.

Az Európai Tanács jövő heti értekezletén Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!