
Orbán Viktor a voksolás után újságíróknak nyilatkozik
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Budapest 4-es számú egyéni választókerületében adta le szavazatát Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A kormányfő a szavazás után újságírók kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott: „Azért vagyok itt, hogy győzzek.”
2026. április 12., 10:232026. április 12., 10:23
2026. április 12., 10:352026. április 12., 10:35
Orbán Viktor reggel fél kilenckor érkezett a szavazókörbe, majd a voksolás után válaszolt a sajtó kérdéseire. Az Index beszámolója szerint a miniszterelnök kijelentette, hogy az emberek szavazatát tiszteletben kell tartani, és minden választónak örül. Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit az elmúlt 16 évben, úgy válaszolt: „Köszönöm szépen, jól vagyok.”
A kampány legfelemelőbb és legmélyebb pillanataival kapcsolatban elmondta, hogy számos felemelő élményben volt része: olyan emberekkel foghatott kezet és beszélgethetett, akikkel erre korábban talán nem lett volna lehetősége.
Egy orosz újságírónak nyilatkozva úgy fogalmazott, nagy élmény volt számukra a kampány, majd leszögezte, hogy megnyerik a választást.
– hangsúlyozta.
Mint hangsúlyozta, örül a magas részvételi aránynak, szavai szerint ez korábban mindig kedvezett nekik. Minél többen vagyunk, annál jobb – fogalmazott. Orbán Viktor mindenkit arra buzdított, hogy menjen el szavazni. A választás a demokrácia ünnepe – jelentette ki.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
1 hozzászólás