
Bábkormányt akarnak? Orbán Viktor szerint az EU illetékesei a kormánya bukását akarják
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Brüsszelnek bábkormány kell Magyarországon, ha pedig sikerül a bábkormányt hatalomra juttatni, akkor jönnek az utasítások, és végre kell hajtani, amit Brüsszel akar – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. október 25., 12:012024. október 25., 12:01
Elmondása szerint Brüsszelben született egy döntés, aminek az élén az Európai Néppárt áll.
„Azt mondták, hogy vége van, miniszterelnök úr, maga húzzon el, meg a kormánya, és itt van helyette az új, leendő miniszterelnök, meg az új, leendő kormányzó párt, mi, brüsszeliek őt támogatjuk” – fogalmazott.
Kiemelte:
– jegyezte meg.
Hozzátette azonban: ez nem egyszerűen hatalmi kérdés, mert Brüsszelnek vitái vannak Magyarországgal a gazdaságpolitikában, és az embereknek komoly fájdalmat okoznának, ha engednénk, ha engedtünk volna nekik.
Nem az a kérdés, ki a miniszterelnök, hanem hogy milyen következményei lesznek ennek az emberekre nézve – hangsúlyozta.
Arról is beszélt:
Orbán Viktor felidézte: a rendszerváltás időszakában kiderült, hogy a világ szovjetek által uralt részén fölépített gazdaság nem versenyképes, Magyarország így a 1990-es 2000-es éveben átvette a kapitalizmus, a piacgazdaság azon az intézményeit és módszereit, amitől a nyugati országok sikeresek voltak.
A kormányfő értékelése szerint azonban ma a nyugati világ van bajban és veszít a versenyképességéből. Ugyanakkor – tette hozzá – nem tudjuk a nálunk most sikeresebbnek tűnő keleti gazdasági módszereket átvenni Magyarországon, mert azok civilizációsan, kulturálisan lemásolhatatlanok.
Az egyetlen megoldás az – folytatta –, hogy össze kell állítani a világban ismert példákból azt a gazdasági modellt, ami a magyarok „testére szabható”, kultúrájával összeegyeztethető.
Az egyszerűség kedvéért ezt a gondolkodásmódot és politikát írjuk le úgy, hogy gazdasági semlegesség, vagyis Magyarországnak a saját útját kell járnia” – fogalmazott.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
szóljon hozzá!