
Orbán Viktor elkészítette a leltárt
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Magyarországot mától egy liberális kormány vezeti, a leköszönő nemzeti kormány pedig elkészítette a leltárt – mondta Orbán Viktor korábbi miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. május 13., 18:212026. május 13., 18:21
Orbán Viktor kormánya eredményeit sorolva közölte: Magyarország gazdasági növekedése ma a második legmagasabb az Európai Unióban, a munkaalapú gazdaságpolitikának köszönhetően pedig egymillióval több munkahely van, mint 2010-ben volt.
A korábbi kormányfő elmondta mennyi adókedvezményt kapnak az egy-, a két- és a háromgyermekes családok, kitért a három- és négygyermekes édesanyák és a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák adómentességére is. Felsorolásában szerepelt a 25 év alatti fiatalok adómentessége, az egyetemista fiataloknak járó diákhitel, a fiatal munkások által felvehető munkáshitel, és a fix 3 százalékos lakáshitel is.
Orbán Viktor kitért a rezsicsökkentésre, valamint a 13. és a 14. havi nyugdíj bevezetésére. Közölte, hogy 2010-hez képest 4,5-szer magasabb a minimálbér és négyszeresére nőtt az átlagkereset, illetve kitért az orvosok 2 milliós és tanárok megközelítőleg 1 millió forintos átlagkeresetére.
Hangsúlyozta: Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa és Magyarország területén nincsenek migránsok sem.
Magyar Péter kormányának minisztereit kedden nevezte ki az államfő május 13-i hatállyal, az új kabinet hivatalosan szerdán kezdte meg a tevékenységét.

Kedd éjfélkor hivatalba lép a Tisza-kormány; szerdán 15 órától Ópusztaszeren tartják az első kormányülést – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök kedd este a Facebook-oldalán.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!