Hirdetés

Orbán: Soros évente egymillió migránst szállítana az EU-ba

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága – mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Szerinte Soros György és a nem kormányzati szervezetek azt akarják, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, engedje be az illegális migránsokat.

MTI

2017. május 01., 14:432017. május 01., 14:43

A 155 kilométeres kerítésrendszer – amelyet pénteken adnak át – bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas, gyakorlatilag nem lehet áthatolni rajta – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a balkáni útvonal felől fenyegető népvándorlási nyomás velünk fog élni.

Jelezte ugyanakkor: az Európai Bizottság (EB), Soros György és a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) támadás alá vették a magyar migránsszabályozást, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, engedje be az illegális migránsokat. „Könnyen lehet, hogy az ügyben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít majd" – tette hozzá. Kifejtette: Soros migrációs programja szerint minden évben be kell szállítani az EU-ba egymillió migránst, aminek finanszírozásához szívesen ad kölcsön. Ezért a hálózata azon dolgozik, hogy nemzetközi nyomással rákényszerítse Magyarországot a bevándorlók be-, illetve átengedésére.

Hirdetés
Idézet
Ez az, ami Soros György pénzügyi spekulánsból Soros György bevándorláspárti európai politikust csinált"

– fogalmazott. Orbán arra is kitért, hogy a két bangladesi migráns ügye – amelyben elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi bíróság – megmutatta: felépítettek egy rendszert, amelynek következtében rendszeresen megcsapolnák a magyar büdzsét. A bangladesiek esetében az történt – folytatta –, hogy „egy Soros által finanszírozott szervezet beperelte Magyarországot", „az eljárásban a szakértői véleményt egy másik Soros-szervezet adta, majd a bíróságon az ítéletet egy Soros-egyetemen oktató bíró vezetésével hozta meg egy bírói tanács". Ezt úgy kommentálta: „be vagyunk kerítve", ha ez így megy tovább, „tízezerszám fognak bennünket megskalpolni", „el akarják venni a magyarok pénzét".

A magyar kormányoldal ezért is akarja, hogy külön jogi szabályozás jöjjön létre az NGO-kra, amelyek ezeket a tevékenységeket végzik, „tudni akarjuk, kitől kapják a pénzt" külföldről, ellenkező esetben nem lehet megvédeni az országot velük szemben. A CEU-ügyben a kormányfő arról beszélt, hogy Soros György egyetemének ügyei átláthatatlanok, „jogi zűrzavar" van. A kormány viszont átlátható helyzetet akar.

Idézet
Nem értjük, miért kell kiskapukat használni, ha nyitva áll a nagykapu, sőt az aranykapu is"

– fogalmazott Orbán Viktor. Megismételte: a Közép-európai Egyetem biztosan működhet Magyarországon, mert a módosítás nem vonatkozik rá. „Az amerikai diplomát kiadó egyetemről akarjuk megtudni, hogy az micsoda" – mondta.

Soros György brüsszeli látogatásával kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: megdöbbentőnek tartja, hogy az EU vezetői egy „pénzügyi spekulánst" ilyen „ajnározásban, kitüntetésben, megdicsőítésben" részesítenek. Arra a kérdésre nemmel válaszolt, hogy nem merült-e fel, hogy találkozik Brüsszelben Sorossal.

Azt is mondta Soros Györgyről, hogy Magyarországon azért vált sok rossz dolog megtestesítőjévé, mert kétszer is megtámadta a pénzügyi rendszert:

1994-ben meg akarta szerezni az OTP-t – de Horn Gyula akkori miniszterelnök megállította őt, „sarkára állva" az SZDSZ-szel szemben –, és a devizahitelek idején is spekuláltak magyar pénzintézetek és a forint ellen.

A szerdai európai parlamenti (EP) vitát, amelyen ő is felszólalt, úgy kommentálta: ha megtámadják Magyarországot, a miniszterelnöknek oda kell mennie, ahol ez történik, legutóbb ez a helyszín az EP volt, ahol meg kellett védeni az ország érdekeit. Az Európai Bizottsággal fennálló jogi vitákkal kapcsolatban arra mutatott rá, hogy míg Magyarországnak húsz körüli kötelezettségszegési vitája a brüsszeli testülettel, addig Németországnak több mint ötven. Ezt úgy értékelte, hogy „mi nem a balhés és a vitatkozó országok közé tartozunk".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés