
Fotó: MTI
A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága – mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Szerinte Soros György és a nem kormányzati szervezetek azt akarják, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, engedje be az illegális migránsokat.
2017. május 01., 14:432017. május 01., 14:43
A 155 kilométeres kerítésrendszer – amelyet pénteken adnak át – bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas, gyakorlatilag nem lehet áthatolni rajta – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a balkáni útvonal felől fenyegető népvándorlási nyomás velünk fog élni.
Jelezte ugyanakkor: az Európai Bizottság (EB), Soros György és a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) támadás alá vették a magyar migránsszabályozást, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, engedje be az illegális migránsokat. „Könnyen lehet, hogy az ügyben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít majd" – tette hozzá. Kifejtette: Soros migrációs programja szerint minden évben be kell szállítani az EU-ba egymillió migránst, aminek finanszírozásához szívesen ad kölcsön. Ezért a hálózata azon dolgozik, hogy nemzetközi nyomással rákényszerítse Magyarországot a bevándorlók be-, illetve átengedésére.
– fogalmazott. Orbán arra is kitért, hogy a két bangladesi migráns ügye – amelyben elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi bíróság – megmutatta: felépítettek egy rendszert, amelynek következtében rendszeresen megcsapolnák a magyar büdzsét. A bangladesiek esetében az történt – folytatta –, hogy „egy Soros által finanszírozott szervezet beperelte Magyarországot", „az eljárásban a szakértői véleményt egy másik Soros-szervezet adta, majd a bíróságon az ítéletet egy Soros-egyetemen oktató bíró vezetésével hozta meg egy bírói tanács". Ezt úgy kommentálta: „be vagyunk kerítve", ha ez így megy tovább, „tízezerszám fognak bennünket megskalpolni", „el akarják venni a magyarok pénzét".
A magyar kormányoldal ezért is akarja, hogy külön jogi szabályozás jöjjön létre az NGO-kra, amelyek ezeket a tevékenységeket végzik, „tudni akarjuk, kitől kapják a pénzt" külföldről, ellenkező esetben nem lehet megvédeni az országot velük szemben. A CEU-ügyben a kormányfő arról beszélt, hogy Soros György egyetemének ügyei átláthatatlanok, „jogi zűrzavar" van. A kormány viszont átlátható helyzetet akar.
– fogalmazott Orbán Viktor. Megismételte: a Közép-európai Egyetem biztosan működhet Magyarországon, mert a módosítás nem vonatkozik rá. „Az amerikai diplomát kiadó egyetemről akarjuk megtudni, hogy az micsoda" – mondta.
Soros György brüsszeli látogatásával kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: megdöbbentőnek tartja, hogy az EU vezetői egy „pénzügyi spekulánst" ilyen „ajnározásban, kitüntetésben, megdicsőítésben" részesítenek. Arra a kérdésre nemmel válaszolt, hogy nem merült-e fel, hogy találkozik Brüsszelben Sorossal.
1994-ben meg akarta szerezni az OTP-t – de Horn Gyula akkori miniszterelnök megállította őt, „sarkára állva" az SZDSZ-szel szemben –, és a devizahitelek idején is spekuláltak magyar pénzintézetek és a forint ellen.
A szerdai európai parlamenti (EP) vitát, amelyen ő is felszólalt, úgy kommentálta: ha megtámadják Magyarországot, a miniszterelnöknek oda kell mennie, ahol ez történik, legutóbb ez a helyszín az EP volt, ahol meg kellett védeni az ország érdekeit. Az Európai Bizottsággal fennálló jogi vitákkal kapcsolatban arra mutatott rá, hogy míg Magyarországnak húsz körüli kötelezettségszegési vitája a brüsszeli testülettel, addig Németországnak több mint ötven. Ezt úgy értékelte, hogy „mi nem a balhés és a vitatkozó országok közé tartozunk".
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!