
Fotó: MTI
Senki sem kötelezheti Magyarországot a bevándorlással kapcsolatos álláspontja feladására, a magyarok ugyanis világossá tették: nem akarnak illegális bevándorlókat látni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a kvótaügyben Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásról.
2017. június 16., 11:092017. június 16., 11:09
A magyar kormányfő úgy fogalmazott: egy kormányt még „csak-csak nyakon lehet ragadni, be lehet szorítani egy sarokba, meg lehet gyomrozni”, de egy néppel ezt nem lehet megtenni. Szerinte ugyanis a legutóbbi nemzeti konzultáció rekordmagas részvételi aránya azt jelenti:
A Magyarországgal szemben kritikus német véleményeket kommentálva Orbán Viktor arra kérte a német politikusokat, „hagyjanak bennünket békén, ne vonjanak bele bennünket az ő választási kampányukba”. Magyarország mindig megadta a tiszteletet a németeknek, „elvárjuk, hogy ők is megadják nekünk” - tette hozzá.
Orbán Viktor megerősítette hétfői parlamenti szavait, miszerint „mi magyar Magyarországot akarunk és európai Európát”. Ez azt jelenti - magyarázta -, hogy „nem akarunk részt venni olyan kísérletekben, amelyek átalakítják akár Magyarországot, akár (...) Európát”, amelyek a kontinensen félretolják az európai kulturális hagyományokat, és helyette összevegyítenek más kultúrát, más vallást, más világnézetet, és tömegesen engednek be ellenőrizetlenül idegeneket. Ha a németek, franciák, olaszok ilyen kísérleteknek akarják kitenni magukat, ennek jogát nem lehet eltagadni, de „azt kérjük tőlük, ők ne kényszerítsenek bennünket” arra, hogy ezekben részt vegyünk.
Példaként említette a feltörekvő országok uniósnál jobb gazdasági teljesítményét, versenyképességét, az elmúlt időszak terrorcselekményeit, a külpolitikai kérdéseket, valamint a népesedési kihívásokat. A vita tart ezekben a témákban, a kérdések pedig érinteni fogják Magyarország jövőjét, ezért érdemes felkészülten részt venni benne – mondta. Hozzátette: a nemzeti konzultációban világos jelzőoszlopokat ütöttek le az emberek, neki pedig ezekhez képest kell irányítania a magyar diplomáciát.
Fotó: MTI
A külföldről támogatott szervezetekről szóló törvénnyel kapcsolatos véleményekről a miniszterelnök azt mondta: míg a Velencei Bizottság állásfoglalása a jogi okfejtés mellett „politikai epeömlést” tartalmazott, addig az amerikaiak véleménye „izgalmas”, beavatkozásuk ebbe a vitába „érdekes vállalkozás”. Az Egyesült Államokban ugyanis - fejtette ki - a magyarnál sokkal szigorúbb szabály van, ott a külföldről finanszírozott szervezetekre vonatkozó előírások brutálisak,
Szerinte felfoghatatlan, hogy „ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni, miért szégyelli azt bevallani”.
Arra a felvetésre, hogy több érintett szervezet is polgári engedetlenséget hirdetett a jogszabállyal kapcsolatban, a kormányfő úgy reagált: ha a magyar nép választott képviselői törvényt alkotnak, akkor azt mindenkinek be kell tartania. Megjegyezte, a magyar jogrendszerben polgári engedetlenség nincs.
A gazdasági helyzetről szólva Orbán Viktor arról beszélt, hogy az Országgyűlés csütörtökön elfogadta jövő évi költségvetést, és az idei év után 2018-ban is emelkedni fog a minimálbér, ahogyan minden más bér is.
„Nincs olyan társadalmi csoport Magyarországon, amely a következő évben ne tehetne legalább egy lépést előre. (...) Jobb helyzetben leszünk jövőre, mint idén vagyunk” - hangoztatta, kiemelve a foglalkoztatás és az adófizetők számának bővülését, a gyermekvállalás támogatását. Utóbbival kapcsolatban megerősítette:
amiről persze a nők döntenek, a kabinet dolga a családbarát ország feltételeinek megteremtése.
Összegzése szerint az ország fejlődése józan ésszel aligha vitatható, „még az ellenzékiek is kínban vannak, amikor szamárságokat kell beszélniük arról, hogy az ország nem fejlődik, hanem hanyatlik”.
Azzal kapcsolatban, hogy az andorrai vereség után is Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a miniszterelnök azt mondta:
„Mohács után vagyunk, a nemzeti válogatottunk legutóbbi szereplése egy Moháccsal ér fel”.
Annyival jobb a helyzet talán - folytatta -, hogy „a főnök vagy a király nem fulladt bele a Csele-patakba, tehát van az MLSZ-nek elnöke. (...) Most a szétszéledt és menekülő hadakat valahogy össze kell neki gyűjteni, hadrendbe kell állítani, és meg kell próbálni megvédeni azt, ami még a becsületünkből megmaradt, aztán ha ezt megtettük, vissza kell szerezni, amit elveszítettünk”. Szavait azzal zárta, szurkol a labdarúgó-szövetség elnökének.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!