Hirdetés

Orbán: küzdelem lesz Brüsszelben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a kényszerbetelepítésről szóló október másodikai népszavazás után komoly küzdelmet kell folytatni Brüsszelben az európai bevándorlási szabályok megváltoztatásáért.

MTI

2016. szeptember 11., 16:392016. szeptember 11., 16:39

2016. szeptember 11., 19:222016. szeptember 11., 19:22

A kormányfő erről a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű rendezvényt megelőzően, a találkozónak helyet adó Dobozy kúria előtt beszélt újságíróknak. Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Bizottság két döntését kell megváltoztatni: a menekülteket szétosztó mechanizmusról szólót, amely szerint a migránsok számának nincs felső határa, valamint a családegyesítés megkönnyítéséről hozott döntést, amely alapján megsokszorozódhat a bevándorlók száma.

A változást támogatók most kisebbségben vannak, „október 2-a után élet-halál harcot kell folytatnunk azért, hogy meg tudjuk változtatni ezeket a döntéseket. Azt sem tudom mondani, hogy ez biztosan sikerülni fog\" – jegyezte meg a miniszterelnök.

Orbán leszögezte: a népszavazás nem pártügy, hanem Magyarország jövőjéről szól. Hozzátette, aki nem megy el szavazni, átadja a döntés jogát másoknak, és elfogadja azt az álláspontot, ami kialakul.
A kötcsei találkozóról elmondta: Európa általános állapotáról fog beszélni, szól azokról a bajokról, amelyek elvezették Magyarországot a kvótareferendumhoz, amely egy „általános civilizációs elgyengülés\" következménye.

„Az Európai Unió mellett fogok érvelni, amellett, hogy Magyarország az európai közösséghez, és így az Európai Unióhoz tartozik, és jó, hogy ez így van\" – mondta. Az Uniót azonban meg kell változtatni ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat benne - tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés