
Igazságtalannak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, az Európai Parlamentben (EP) szerdán elfogadott jelentést.
2013. július 04., 21:222013. július 04., 21:22
2013. július 04., 21:252013. július 04., 21:25
A Magyarország elleni lépések mögött Orbán Viktor szerint valójában üzleti lobbiérdekek húzódnak meg, a rezsicsökkentés ugyanis sérti egyes európai nagyvállalatok érdekeit. Orbán csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta: a Tavares-jelentés súlyosan sérti Magyarországot, ellenséges a magyarokkal szemben, figyelmen kívül hagyja az EP hatásköreit, a tagállamok és az Európai Unió közötti jogi egyensúlyokat, az alapító szerződésekkel szemben önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat, vezet be új eljárásokat és kreál új intézményeket. A jelentés ezzel csorbítaná egy tagállam szuverenitását, ez pedig egész Európára, az EU jövőjére veszélyt jelent – emelte ki a kormányfő.
Szavai szerint a magyarok jó ideje tapasztalják, hogy az EU igazságtalan, kettős mércét alkalmaz, visszaél hatalmával a viták során. „Most azonban az Európai Parlamentben átléptek egy olyan határt, amire eddig nem volt példa. Az EP semmibe vette az Unió alapszerződését, ezzel az Európai Unió bürokratái és parlamenti képviselői veszélyes útra tévedtek\" – mondta. A miniszterelnök megerősítette azt az álláspontját is, amely szerint a Magyarország elleni visszaélések mögött valójában üzleti lobbiérdekek húzódnak meg. A Fidesz egyébként csütörtökön határozati javaslatot terjesztett a parlament elé, amely szerint az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!