
Fotó: MTI
Az Európai Néppárt szombati elnökségi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország kormánya minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
2017. május 01., 16:552017. május 01., 16:55
„Ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány" – olvasható a közleményben. Magyarország miniszterelnöke újra egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-Európai Egyetemét.
„Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg" – áll a közleményben.
azt a célt szolgálja, hogy közös erővel megreformálják az Európai Uniót, amely jelenleg sok tekintetben rosszul működik, és megújításra szorul. Orbán Viktor kérte az Európai Néppárt segítségét, hogy a magyar családok számára komoly rezsinövekedéssel járó energiaunió tervezetét az Európai Bizottság vonja vissza.
„A bevándorlás kérdésében pedig hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra sem tudja elfogadni az illegális migránsok ellenőrizetlen bevándorlását, és minden körülmények között fenn kívánja tartani az európai és magyar határokat védő kerítést" – olvasható Havasi Bertalan tájékoztatásában.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!