
Harmincra emelkedett a Törökország délkeleti részén lévő Gaziantepben, egy lakodalomban szombat este elkövetett merénylet halálos áldozatainak a száma – jelentette be Ali Yerlikaya tartományi kormányzó az NTV televízióban vasárnap.
2016. augusztus 21., 11:032016. augusztus 21., 11:03
2016. augusztus 21., 13:272016. augusztus 21., 13:27
Az adatot egy közleményben később megerősítette Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki szerint „valószínűleg\" az Iszlám Állam embere volt a tettes. Az elnök azonban rögtön azt is hangsúlyozta, hogy „nincs semmilyen különbség a július 15-i puccskísérlet szervezői, a (független kurd államért fegyverrel harcoló) Kurdisztáni Munkáspárt és az Iszlám Állam között\".
A lakodalmi vendégek közül 94-en sebesültek meg. Korábban nyolc halottról és 60 sebesültről szóltak a hírek. A tettesek kilétét még csak találgatják.
Mehmet Simsek miniszterelnök-helyettes szerint öngyilkos merénylő követte el a robbantást. Egy kurd parlamenti képviselő azt közölte, hogy kurdok tartottak lakodalmat. Ezt egy közleményben megerősítette a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) is. A török médiahatóság ideiglenesen hírzárlatot rendelt el, hogy „a feltételezések ne zavarják a nyomozást”. Ez alól a hivatalos közlemények kivételt élveznek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!