Potápi: a Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten.
2021. szeptember 27., 14:422021. szeptember 27., 14:42
2021. szeptember 27., 16:302021. szeptember 27., 16:30
Potápi Árpád János a sajtótájékoztatón közölte: a hetedikeseknek szóló pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint, a középiskolásoknak szóló pedig 500 millió forint. Mindkét kiírásban 500 ezer és 5 millió forint közötti összegre lehet pályázni.
Az államtitkár emlékeztetett: a programról 2010-ben döntöttek, az első buszok 2011. június 4-én indultak el Budapestről. Egy korábbi felmérést ismertetve óriási eredménynek nevezte, hogy a magyarországi egyetemisták 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja, ismerőse.
Potápi Árpád János szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2019-es és 2020-as keretből támogatott kirándulások jelentős része, több mint kétezer kirándulás nem valósulhatott meg. Ezért ezek megvalósítási határidejét 2022. augusztus 31-ig meghosszabbították – mondta.
Az államtitkár kitért arra, hogy idén is megszervezik a Határtalanul középiskolai vetélkedőt, amelyben tavaly 112 ezer anyaországi és külhoni diák vett részt. A döntőbe azonos arányba kerültek határon túli és magyarországi csapatok – jegyezte meg.
A Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A programban magyarországi iskolák tanulói a magyar kormány támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről – közölte korábban a nemzetpolitikai államtitkárság.
A program célja, hogy minden magyarországi fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer eljusson egy határon túli, magyarok lakta településre szervezett formában, állami támogatással, és a kirándulások során kapcsolatok alakuljanak ki, illetve erősödjenek meg hazai és határon túli magyar iskolák között.
A pályázati felhívások elérhetőek a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu honlapon.
A NATO keleti szárnyának védelme elsőrendű fontosságú, ezért elindítjuk a Keleti Őrszem (Eastern Sentry) műveletet, amely tovább erősíti e régió védelmi helyzetét – jelentette ki a NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.
Őrizetbe vették az amerikai hatóságok a Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsított férfit. A hírt maga Donald Trump elnök jelentette be, aki szerint a férfit előállították.
Nem volt tévedés a Lengyelországgal szembeni dróntámadás – írta Donald Tusk lengyel kormányfő pénteken az X-en, Donald Trump amerikai elnök előző napi kijelentésére reagálva.
Kijevbe utazott Harry sussexi herceg. Szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint a brit uralkodó fia az ukrán kormány meghívásának tesz eleget, és ukrán háborús sebesültek rehabilitációjáról tárgyal.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön aláírta azt a megállapodást, amely előremozdítja a vitatott települési terjeszkedési tervet, amely átszeli a palesztinok által államukhoz igényelt területeket.
Több NATO-tagállam is csapatokat, tüzérséget és légvédelmi rendszereket küld a keleti szárny védelmére, miután Lengyelország szerint Oroszország példátlan módon drónokkal sértette meg a légterét.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a „baloldali radikálisokat” bírálta Charlie Kirk politikai aktivista meggyilkolása után, de arra buzdította támogatóit, hogy kövessék a békés utat.
Románia elítéli a szerdai lengyelországi orosz légtérsértést, ezt pedig az orosz nagykövettel is közölték, miután berendelték a külügyminisztériumba – tudatta a külügyi tárca.
Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.
szóljon hozzá!