Offenzív Gyurcsány, higgadt Orbán

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Miniszterelnök-jelöltek vitája a tévé nyilvánossága előtt Az árvíz ellen védekező, a gátakon dolgozó embereknek mondott először köszönetet Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor a két miniszterelnök-jelölt tegnap esti televíziós kampányvitájában. A Magyar Televízió stúdiójában rendezett vita során a két politikus nyolc témában fejtette ki véleményét: mindketten három-három percben összegezhették álláspontjukat, majd egy-egy percben reagálhattak egymás véleményére. Először a mezőgazdaság, majd az adó, költségvetés, államadósság, a lakás, otthon, családtámogatás, az egészségügy, az oktatás, a gazdaság és vállalkozások, a munkaügy, végül a nyugdíj, bérek, árak témája került sorra.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2006. április 06., 00:002006. április 06., 00:00

A vita során Gyurcsány Ferenc mondanivalójában az 1998–2002-es Orbán-kormányzás ígéreteire, illetve be nem tartásukra való utalás volt a visszatérő motívum, míg a másik oldalon a szocialista kormányzás teljesítményét festette le sötét képekkel a Fidesz kormányfőjelöltje. A vita másik vezérfonalát Gyurcsány Ferenc szorgalmazta azzal, hogy nyilatkozataiban számokat, programokat igyekezett ütköztetni, míg Orbán Viktor többször is kijelentette: statisztikák helyett mindenki nézzen körül a saját életében, és döntse el, hogy jobban él-e, mint korábban.
A mezőgazdaság terén Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP piacot teremtett a gazdáknak, azzal is, hogy a Fidesz által mellőzött Oroszország felé nyitott, és növelte a támogatásokat is. Orbán ismét kiállt a külföldiek földvásárlásának korlátozása mellett, és felrótta az MSZP-nek, hogy elsorvasztotta vidéket iskolák, óvodák, posták bezárásával. A lakásproblémák orvoslását Orbán Viktor az vitaest kulcspontjának ítélte, mert szerinte a Fidesz kormányzati ciklusának adókedvezményeivel érhető el a családok gyarapodása. Gyurcsány Ferenc ismét a számokhoz tért vissza: szerinte az elmúlt négy évben kétszer annyi lakás épült, mint az előző ciklusban, és nőtt a születések száma is. Mivel az egészségügy a Fidesz egyik központi kampánytémája volt, ebben a témakörben is éles vita alakult ki. Orbán Viktor szerint jelenleg Magyarországon az európai átlag alatt költenek az egészségügyre, de nem a kórház-privatizáció a megoldás. Reagálásában Gyurcsány Ferenc visszautasította, hogy el akarnák adni a kórházakat, hozzátéve: az akkori nyilatkozatokból kiderült, 1998-ban Orbán Viktor ígérte meg a kórház-privatizációt, 2001-ben pedig Mikola István akkori egészségügyi miniszter akarta eladni a szobi kórházat.
A többi vitatéma során a gazdasági fejlesztés állt a középpontban, mindkét fél szoros összefüggésben kezelte az oktatást, a gazdaságot és a munkahelyteremtést. Orbán Viktor a költségvetési hiányt rótta fel, és számon kérte: hova tűnt a 6 000 milliárd forintos hitelfelvétel és privatizációs bevétel. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz csak ijesztget, emellett az Orbán-kormány is csak háromszázalékos növekedést ért el, a beígért hétszázalékos helyett. Állítása szerint az MSZP-kormányzás során kiszámíthatóan legalább 30 százalékkal csökkentek az adók. Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktor által hirdetett járulékcsökkentés helyett az infrastruktúra-fejlesztést jelölte a legfontosabb célnak az életszínvonal növekedésében. Orbán Viktor szerint a Nemzeti Konzultáció során 3,2 millió embert kérdeztek meg, akik elégedetlenek voltak jelenlegi állapotokkal, hiszen a foglalkoztatás csak papíron van jó helyzetben, a valóságban magas a munkanélküliség. A Fidesz ezért ismét elindítaná a Széchenyi-tervet, és úgy módosítaná a közbeszerzési törvényt, hogy jobb helyzetbe hozza a magyar vállalkozókat. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban célirányos fejlesztést, Magyarország adottságainak jobb kihasználását ígérte.
Bár az előre meghatározott időkeretek kevés lehetőséget adtak rá, a vitából nem hiányoztak a személyeskedések sem. Orbán Viktor visszautasította Gyurcsány azon kijelentését, hogy miniszterelnöksége idején tíz autója volt, és a jelenlegi kormányfő által használt panelproli kifejezés ellen is kikelt. A másik oldalon az MSZP jelöltje Orbán „számoktól való félelmét” lovagolta meg, sokszor élénk szónoki fordulatokkal.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben