Hirdetés

Obama megfenyegette Damaszkuszt

Barack Obama amerikai elnök keményen figyelmeztette a szíriai rezsimet, ha beveti, vagy akár csak áthelyezi vegyi fegyvereit, Washington átértékelné álláspontját egy szíriai katonai beavatkozásra vonatkozóan. „Mostanáig nem adtam parancsot katonai beavatkozásra. De ha azt látnánk, hogy vegyi fegyvereket helyeznek át vagy alkalmaznak, akkor más megoldáshoz kellene folyamodnom” - hangsúlyozta Obama rögtönzött fehér házi sajtókonferenciáján.

MTI

2012. augusztus 21., 10:322012. augusztus 21., 10:32

A Damaszkusz által bevallottan nagy mennyiségben birtokolt fegyverek ügye „nem csupán (...) Szíriát érinti, de a térségbeli közeli szövetségeseinket is, köztük Izraelt” - folytatta Obama, aki szerint „nem szabad olyan helyzetnek előállnia, amelyben vegyi vagy biológiai fegyverek nem megfelelő személyek kezébe kerülnek”. Mint mondta, álláspontjukat ebben a kérdésben „nagyon egyértelműen tudomására hozták, nemcsak az Aszad-rezsimnek, de a (szíriai) hadszíntéren jelen lévő más erőknek is”. Szavai szerint minden fél számára világossá tették, hogy az említett fegyverek bevetése a harcokban Washington szemében „egy vörös vonal átlépését jelentené, és súlyos következményeket vonna maga után”.

Az amerikai elnök ugyanott kijelentette, kormánya fokozott erőfeszítéseket készül tenni azért, hogy megvédje az Afganisztánban harcoló amerikai csapatokat az afgán katonák és rendőrök egyre gyakoribbá váló támadásaitól, amelyeknek csak az elmúlt két hétben tíz amerikai katona esett áldozatul. Martin Dempsey, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke éppen hétfőn érkezett Afganisztánba, ahol az „egyenruhás támadások” elhárítása a legsürgetőbb teendővé vált a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) számára. Obama az újságírók előtt azt mondta, személyesen felveszi a kapcsolatot Hamid Karzai afgán elnökkel a szóban forgó gyilkosságok ügyében.

Az afgán hadsereg és rendőrség tagjai idén eddig 32 támadást követtek el a szövetséges nemzetközi erők katonái ellen, összesen 40 szövetséges katonát ölve meg. Támadásaikban további mintegy hetven katona sebesült meg. Tavaly egész évben 35 ilyen haláleset történt.

Az ugrásszerűen megnőtt belső fenyegetés aláássa a bizalmat a NATO és az afgán fegyveres erők között, súlyos „fejfájást” okozva a nyugati hatalmaknak, akik 2014 végére csapataik döntő többségét ki akarják vonni a közép-ázsiai országból.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés