
Szeptember 5-én derül majd fény arra, hogy ki lesz a Downing Street 10. szám alatti rezidencia új lakója
Fotó: Wikipédia/10 Downing Street
Nyolc jelölt indulhat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért – közölte kedd este az alsóházi konzervatív frakció illetékes szakpolitikai bizottságának elnöke. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.
2022. július 13., 07:272022. július 13., 07:27
Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.
Sir Graham Brady, a konzervatív alsóházi képviselők alkotta 1922 Bizottság – a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős szakpolitikai frakciótestület – elnöke a határidő lejárta utáni tájékoztatóján közölte: a vezetőválasztási versengésben Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszter, Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, volt védelmi miniszter – a brit védelmi tárca első és eddig egyetlen női vezetője –, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, Liz Truss külügyminiszter, Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, Nadhim Zahawi pénzügyminiszter, Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár és Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója indulhat.
Amint arról beszámoltunk, a mezőny eredetileg tizenegy főből állt, de Sajid Javid volt egészségügyi miniszter, Grant Shapps közlekedési miniszter és Rehman Chishti helyettes külügyi államtitkár nem sokkal a határidő kedd esti lejárta előtt bejelentette, hogy visszalép.

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.
A pártvezetői tisztségre pályázóknak egyenként legalább húsz frakciótag támogatását kellett elnyerniük ahhoz, hogy felkerüljenek a kedd este kihirdetett hivatalos jelöltlistára.
ahhoz, hogy továbbjussanak a következő fordulókba. A Konzervatív Párt frakciójának tagjai addig folytatják a szavazássorozatot, amíg két jelölt marad versenyben.
A tervek szerint szerdán és csütörtökön is két-két szavazási fordulót tartanak, és ha szükséges, a jövő héten is lesznek frakciószavazások, de a szavazássorozatot a parlament július 21-én kezdődő nyári szünetéig le kell zárni.
A ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló befolyásos online politikai fórum kedden közölte: a párttagság körében elvégzett friss felmérése alapján jelenleg Penny Mordaunt vezeti a népszerűségi listát 19,6 százalékos támogatottsággal. Kemi Badenoch 18,7 százalékkal a második, Rishi Sunak 12,1 százalékkal a harmadik helyen áll.

Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!