Hirdetés

Novák Katalin: az anyanyelv és a kultúra köti össze Erdélyt és Magyarországot

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján csütörtökön Szentendrén.

MTI

2022. május 19., 14:332022. május 19., 14:33

2022. május 19., 16:132022. május 19., 16:13

Novák Katalin kiemelte, hogy az erdélyi magyar kultúra nem a múltunk egy darabja, hanem a jelenünk része, kulcs a magyar jövőhöz. „Erdély nélkül Magyarország sem lenne ugyanaz” – hangsúlyozta az államfő.

Mint mondta, a szentendrei skanzen erdélyi tájegysége olyan, mint egy csillagkapu, lehetőség arra, hogy átlépjünk tér és idő korlátain, s Erdélyben érezzük magunkat.

Hirdetés

Novák Katalin kitért arra is, hogy Szentendréről egyenesen Erdélybe vezet az útja. Meglátogatja Kolozsvárt, részt vesz egyebek mellett a tíz, most felújított templom egyikének szentelésén Magyarlapádon, sétál majd a Bethlen Gábor alapította nagyenyedi kollégium udvarán, Gyulafehérváron pedig felavatja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát, megkoszorúzza Márton Áron püspök sírját.

A köztársasági elnök kiemelte: harminc évvel a rendszerváltoztatást követően, egy bő évtized következetes nemzetépítő és nemzettudat-erősítő munkája után egyre többen érzik a késztetést, hogy útra keljenek, és személyesen is megtapasztalják, mit jelent, hogy a magyar nemzet határai túlnyúlnak az ország határain. „Ezekben a hetekben diákok ezrei kelnek útra, hogy a Határtalanul programnak köszönhetően a határon túli közösségeinkkel találkozzanak” – tette hozzá. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy véres háború dúl Európa kapujában, ami minden ünnepünkre árnyékot vet, de éppen ezért még fontosabb, hogy őrizzük, védjük és gazdagítsuk értékeinket, kultúránk kincseit. A hagyományos haderő fejlesztése mellett kell az anyanyelv, a bennünket összekötő és minket lényegileg meghatározó kulturális önazonosság erősítése is. „Akkor vagyunk igazán erősek, akkor vagyunk képesek megvédeni magunkat, akkor ellenálló a nemzetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk, kihez tartozunk. Erről szól a mai nap” – emlékeztetett.

Novák Katalin kiemelte: most nem egy hagyományos kiállítást nyitnak meg, hanem sokkal többet annál.

„Ez a hely tájékozódási pont lehet minden látogató számára, mert romantizálás nélkül megmutatja, befogadhatóvá teszi kicsiknek és nagyoknak Erdély sokszínűségét és kincseit, megmutat valamit abból a titokból, ami Erdélyt olyanná tette, amilyennek szeretjük” – fogalmazott. A következő évtizedek kiemelt céljának nevezte, hogy többen, jobban, szebben éljünk, ehhez pedig – mint mondta – gondozni kell mindazon értékeket, amelyek hozzájárulnak a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság fennmaradásához. „Meg kell őriznünk közös örökségünket, kultúránkat, a magyar nyelvet és teljes kulturális hagyatékunkat, hiszen mindezek összessége a hazához kötés kiindulópontja” – hangsúlyozta.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének csütörtökön megnyílt első kiállítási egységében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak polgárosodó életébe is. A kiállítás különlegessége, hogy a Skanzen történetében most először vállalkozik annak bemutatására, hogy a 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét a falusi és a városi életmód. A kisvárost hat épület, az erdélyi falut öt porta és az egyházi telken álló unitárius templom, iskola, kultúrház jeleníti meg.

korábban írtuk

Erdélybe látogat Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Református Egység Napján
Erdélybe látogat Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Református Egység Napján

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz szombaton Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napján, melyen többek között leleplezik Bethlen Gábor fejedelem egész alakos szobrát a város központjában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak

Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
2025. december 05., péntek

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal

Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal
2025. december 04., csütörtök

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt

Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

2025. december 04., csütörtök

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle

Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle
2025. december 04., csütörtök

Román külügyminiszter: a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét az Oroszországhoz közeli tagállamokban

A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.

Román külügyminiszter: a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét az Oroszországhoz közeli tagállamokban
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón
2025. december 04., csütörtök

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt

Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt
2025. december 04., csütörtök

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után

Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után
Hirdetés
Hirdetés