
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz szombaton Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napján, melyen többek között leleplezik Bethlen Gábor fejedelem egész alakos szobrát a város központjában. A múlt hétvégén beiktatott magyar államfő beszédet is mond az ünnepségen – tájékoztatta hétfőn szerkesztőségünket az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) sajtószolgálata.
2022. május 16., 14:582022. május 16., 14:58
2022. május 16., 16:022022. május 16., 16:02
Amint arról beszámoltunk, a hét második felében ünnepli Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napját a Magyar Református Egyház tíz egyházkerülete.
– ezt szeretné üzenni a magyar református egyház azzal, hogy két év kihagyás után idén a dél-erdélyi szórványban, Gyulafehérváron tartja május 19–21-én a Magyar Református Egység Napját. A Bethlen Gábor egész alakos szobrának avatójával „megkoronázott” rendezvénysorozattal az interetnikus, ökumenikus kapcsolatokat is erősíteni szeretnék – hangzott el az eseménysorozatot beharangozó áprilisi sajtótájékoztatón.

Minden magyar ember számít, a legkisebb településen is – ezt szeretné üzenni a magyar református egyház azzal, hogy két év kihagyás után idén a dél-erdélyi szórványban, Gyulafehérváron tartja május 20-21-én a Magyar Református Egység Napját.
Az EREK hétfői tájékoztatása szerint
Az eseménysorozat 12 órakor istentisztelettel folytatódik, amelyen Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szolgál.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Amint arról beszámoltunk, Erdély aranykorára hivatott emlékeztetni Bethlen Gábor fejedelemnek a gyulafehérvári várban felállítandó egész alakos szobra. Az emlékművel a nagy államférfi által alapított kollégium 400 éves fennállását is ünneplik.
Ladányi Árpád Csaba, az RMDSZ Fehér megyei elnöke szerint a szoborállításban első perctől partner volt a gyulafehérvári önkormányzat és Gabriel Codru Pleşa polgármester. „Nem voltak fennakadások, rossz szándék senki részéről. Egy Bethlen Gábor-szobor Gyulafehérváron méltó emléket állít a fejedelemnek, és előtérbe helyezi azt az időszakot, amikor a vezetése alatt Erdély az aranykorát élte. Erre pedig mind a magyaroknak, mind a románoknak emlékezniük kell” – mutatott rá.

Erdély aranykorára hivatott emlékeztetni Bethlen Gábor fejedelemnek a gyulafehérvári várban felállítandó egész alakos szobra, melyhez megvannak már az engedélyek. Az emlékművel a nagy államférfi által alapított kollégium 400 éves fennállását ünneplik.
Az EREK által közölt részletes program szerint az ünnepi események már csütörtökön elkezdődnek.
Szintén csütörtökön a Református iskolatörténeti mozaik címet viselő kiállítás megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők Gyulafehérváron, a Római Katolikus Érseki Hivatal Egyházművészeti Múzeumában.
Pénteken kiállítást nyitnak meg a gyulafehérvári Museikonban Régi tankönyvek a protestáns oktatás szolgálatában címmel, akárcsak a megyei múzeumban, ahol az Ideje az építésnek című tárlat tekinthető meg.
(Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó pedig közösen) – tájékoztatott az EREK.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
1 hozzászólás