2012. augusztus 14., 09:242012. augusztus 14., 09:24
Tovább növekedett az Irán északnyugati részét szombaton megrázó két földrengés halálos áldozatainak száma. Marzije Vahid Dasztzserdi közegészségügyi miniszter tegnapi tájékoztatása szerint összesen 306-an vesztették életüket, háromezren pedig megsebesültek. Többen a kórházakban vagy az odavezető úton haltak meg. Dasztzserdi azt is bejelentette, hogy tegnap véget értek a mentési munkálatok is. A földrengések után 72 órával már kevés esély van rá, hogy a romok alatt túlélőket találjanak. Szombaton két, közepes erősségű földrengés rázta meg az északnyugati országrészt.
Az Egyesült Államok, amelynek nincs diplomáciai kapcsolata Iránnal, részvétét nyilvánította, és felajánlotta segítségét az iráni népnek. A szombati földrengések sújtotta térségekben lévő falvak fele, nagyjából háromszáz falu 40-100 százalékban romba dőlt – mondta Musztafa Muhammad Nadzsar iráni belügyminiszter. Az egyik földlökés erőssége 6,4-es volt, epicentruma 60 kilométerre Tabriztól északkeletre, a fészke pedig 9,9 kilométeres mélységben volt. A második, 6,3-as erősségű földrengés 11 perccel később, Varzegán város közelében történt. A két nagy rengés óta több mint 80 utórengés volt az országrészben – közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
Az Egyesült Államok részvétnyilvánítását Jay Carney fehér házi szóvivő közvetítette. „Felkészülünk arra, hogy segítsünk ebben a nehéz időszakban” – mondta. Washingtonnak és Teheránnak nincs diplomáciai kapcsolata egymással, és az amerikai vezetés szándékosan az iráni népnek ajánlotta fel a segítséget, mert a teheráni kormánnyal éles ellentétben áll az iráni atomprogram miatt. Irán leghűségesebb szövetségesének, Szíriának az elnöke, Bassár el-Aszad is részvétét nyilvánította iráni kollégájának, Mahmúd Ahmadinezsádnak – jelentette a Sana hivatalos szíriai hírügynökség.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.