
Romániából érkező, illetve oda induló vonatjáratokat is érint a Keleti átfogó felújítása
Fotó: Hegyi Zsolt/Facebook
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva. A vonatok pontos menetrendje legkésőbb augusztus 10-től lesz elérhető.
2025. július 31., 18:212025. július 31., 18:21
2025. július 31., 18:232025. július 31., 18:23
Augusztus 25. és szeptember 20. között műszaki felújítás miatt bezár a Keleti pályaudvar, így a járatok átmenetileg a Budapest-szerte kialakítandó úgynevezett átszállási pontokra érkeznek és onnan indulnak. „Kérjük az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a nemzetközi vonat indulási vagy érkezési állomásáról” – szerepel a CFR közleményében. A Magyar Államvasutak (MÁV) a napokban közleményben ismertette, hogy augusztus 25-től egy hónapon át szünetel a Keleti pályaudvar vonatforgalma, így augusztus 25-től szeptember 20-ig jelentősen módosul a közlekedési rend a Keleti pályaudvart érintő vonalakon.
A menetrendmódosítások és az átszállások miatt az utazási idő megnövekedhet – hívták fel a figyelmet. A magyar vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy már a vágányzár előtti időszakban is tájékozódjanak a mavcsoport.hu/keleti weboldalon, amelyet folyamatosan frissítenek a menetrendi változásokról szóló információkkal, alternatív eljutási lehetőségekkel, javaslatokkal, valamint az utazás megtervezését segítő térképekkel. Interaktív térképet is készítenek, amelyet pár napon belül közzétesznek a weboldalon.
Az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több átszállási pontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-vel, a VOLÁN- és a BKK-járataival könnyen elérhetők a főváros minden részéről. Az átszállási pontokról is bővebb ismertetést tesznek közzé az internetes tájékoztatási felületen. A változás számos, a Keleti pályaudvart használó nemzetközi vonatot is érint – ismertette a MÁV. A módosított menetrendek az online felületeken (MÁV app, EMMA, jegy.mav.hu) várhatóan augusztus 10-től lesznek elérhetők, és akkortól lehet a vonatokra keresni az új menetrendek alapján a MÁV és a MÁV+ applikáció, az EMMA vagy a jegy.mav.hu segítségével – közölte a vasúttársaság.
Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezték meg az utasok utaztatását, a BKK-val szoros együttműködésben villamosjárat-sűrítéssel, buszpótlással, valamint megerősített helyszíni jelenléttel segítik a zavartalan közlekedést és a folyamatos tájékoztatást. A szükséges közlekedési információkat egy folyamatosan frissülő aloldalon teszik közzé. „A vonatok pontos menetrendje legkésőbb augusztus 10-től lesz elérhető, hogy mindenkinek elegendő ideje legyen az utazás újratervezésére” – jelezte a vezérigazgató.
A MÁV saját forrásából finanszírozott mintegy 4,4 milliárd forintos beruházása során 400-450 szakember közreműködésével és számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű igénybevételével tervezett szerelési munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron javulni fog a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken majd a meghibásodások, az üzemzavarok száma – közölte a magyar társaság.

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Hatályba lépett pénteken az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, amely egységesebb menekültügyi eljárásokat, szigorúbb határellenőrzést és új szolidaritási mechanizmust vezet be.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett. Orbán Viktor őszre erős, rendezett Fideszt ígért.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten. A küldöttek várhatóan újabb egy évre pártelnökké választják Orbán Viktort, aki a kongresszus előtt közzétett Küldetés című röpiratában elemezte a 2026-os országgyűlési választási vereség okait.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.
Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.
szóljon hozzá!