
A NATO békepartnerségi programjában Magyarországon tanuló azeri férfit 2004-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Budapesten, miután a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában baltával meggyilkolta örmény katonatársát.
Ramil Safarov pénteki hazatérését követően azonban Ilham Aliyev azeri elnök államfői kegyelemben részesítette, előléptette a férfit, aki nemzeti hősnek kijáró elbánásban részesült. Mindezt annak ellenére, hogy a bakui igazságügy-minisztérium írásban vállalta: ha Budapest kiadja Safarovot, annak legalább 25 évet még börtönben kell töltenie.
A lépés nyomán az Azerbajdzsánnal az örmény többségű, de azeri területen fekvő Hegyi-Karabah hovatartozása miatt évtizedek óta feszült viszonyban levő Örményország jelezte: megszakítja diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, a jereváni magyar főkonzulátust pedig tüntetők pénteken paradicsommal dobálták meg, és homlokzatáról letépték a magyar zászlót. A tüntetők szombaton is visszatértek, ismét letépték a magyar nemzeti lobogót, majd felgyújtották azt.
Az azeri külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy Safarov kiadatása jogszerű volt, egy azeri tisztviselő pedig arról nyilatkozott, hogy Ilham Aliyev elnök személyes közbenjárása miatt vált lehetővé, hogy Magyarország kiadja Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot.
Az Armenpress értesülései szerint Novruz Mammedov, az azeri államfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója korábban elismerte, hogy Ilham Aliyev azeri elnök felügyelete alatt közel egy éve titkos tárgyalás és levelezés folyt többek között a magyar igazságügyi szervekkel Safarov kiadatásáról.
A magyar Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton kiadott közös közleményében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár Azerbajdzsán részére történt átadásakor a strasbourgi európai egyezmény alapján járt el. A magyar kormány jelezte ugyanakkor, hogy Magyarország az örmény fél diplomáciai kapcsolatokat érintő lépését sajnálatosnak tartja.
A washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium szóvivője által még helyi idő szerint pénteken kiadott közleményekből kiderült: Barack Obama aggódik a Ramil Safarovnak adott azeri elnöki kegyelem miatt, s Washington arra kéri Budapestet, magyarázza meg, miért döntött úgy, hogy hazaengedi az azeri katonatisztet.
A jereváni külügyminisztérium nyilatkozata szerint az örmény hatóságok több ízben tájékoztatták a magyar kormányt arról, hogy a Ramil Safarov által elkövetett bűncselekményt, örmény tiszttársának a megölését Azerbajdzsánban állami szinten, egyebek mellett az elnök szintjén is helyeslik és igazolni igyekeznek.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.