
Fotó: Pixabay
Legalább 2024 nyaráig korlátozni kell a földgáz árát Németországban a szövetségi közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnertzagentur) vezetője szerint.
2022. október 02., 15:232022. október 02., 15:23
Klaus Müller Baden-Württemberg tartomány pénzügyminisztere, Danyal Bayaz podcastsorozatának a hét végén közölt adásában kiemelte, hogy legalább 2024 nyaráig „feszített” lesz az ellátási helyzet Németországban, mert az orosz szállítások egyoldalú, Moszkva általi leállítása miatt „hatalmas” mennyiségű földgázt kell szerezni más forrásból, és nem lehet egyik napról a másikra megteremteni az ehhez szükséges infrastruktúrát.
– közölte.
„Ehhez egyszerűen idő kell” – mondta a szakember, aláhúzva, hogy a szövetségi kormánynak nemcsak ezekre a munkálatokra kell összpontosítania, hanem minél hamarabb ki kell dolgoznia a földgáz árának korlátozási rendszerét, amelyet az ellátási helyzet rendeződéséig érvényben kell tartani.
A részletek egyelőre nem ismertek. A rendszer kidolgozását egy szakértői testületre bízták, amely várhatóan október első felében tesz javaslatot a kormánynak.
Klaus Müller minderről elmondta, hogy indokolt a kormányzati védelem a földgáz árának meredek emelkedése ellen, de olyan megoldást kell kidolgozni, hogy az ár mégis takarékos felhasználásra ösztönözze a fogyasztókat. Ha hiányzik az ár által kifejtett ösztönző erő, vagyis ha a kormány az energiaválság előtti szinten rögzíti az árakat, akkor túl alacsony lesz a megtakarítás, vagy egyáltalán nem is csökken a fogyasztás, és földgázhiány keletkezik – fejtette ki a Bundesnetzagentur vezetője.
„Ha nem sikerül legalább 20 százalékos megtakarítást elérnünk a háztartásoknál, akkor az iparban egy átlagos telet sem vészelünk át megszorítások nélkül” – húzta alá Klaus Müller, megjegyezve, hogy a lakossági földgázfogyasztás visszafogása nemcsak a háztartások költségeit csökkenti, hanem védi a munkahelyeket és az ipart is.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!