2012. augusztus 03., 11:212012. augusztus 03., 11:21
A német szövetségi kormány belügyminisztere szerint Románia és Bulgária nem eléggé felkészültek arra, hogy az idén, akár részlegesen, a repülőterek és kikötők révén csatlakozzanak a schengeni övezethez – írta a Rheinische Post című lap.
A német lap emlékeztet, hogy Németország és Franciaország korábban egy kétlépcsős tervet javasolt Románia és Bulgária schengeni csatlakozására: a két ország előbb légterével és tengeri kikötőivel csatlakozik az övezethez, míg a szárazföldi határok kérdésében később döntenek.
Andrei Marga külügyminiszter egy héttel korában azt nyilatkozta, hogy „úgy érzi”, Románia az ősszel a schengeni övezet tagjává válik, ezt pedig Franciaország is támogatja. A külügyminiszter arra is figyelmeztetett, hogy több EU-tagállam a schengeni csatlakozás kérdését összekapcsolja az Európai Bizottság által a Romániáról és Bulgáriáról készített igazságügyi jelentéssel, amely több ponton is kemény bírálatokat fogalmaz meg a két országgal kapcsolatban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.