Hirdetés

Nem visszakoznak a nigeri puccsisták, támadástól tartva lezárták az ország légterét

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Lezárta Niger légterét az országban nemrég hatalomra jutott junta nem sokkal vasárnap éjfél előtt, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által adott, a háziőrizetben tartott Mohamed Bazoum elnök szabadon engedéséről és hivatalába történő visszahelyezéséről szóló ultimátum lejártakor.

MTI

2023. augusztus 07., 10:532023. augusztus 07., 10:53

A junta az ECOWAS jelentette fenyegetéssel indokolta az állami televízióban közzétett rendelkezést, a szervezet ugyanis azt közölte, hogy amennyiben a puccsisták nem teljesítik követeléseiket, nem riad vissza a katonai beavatkozástól sem.

„Niger fegyveres erői, valamint minden védelmi és biztonsági egységünk, a nép töretlen támogatását maga mögött tudva kész megvédeni országunk területi egységét”

Hirdetés

– áll a junta által kiadott közleményben, melyben egyúttal hangsúlyozták, hogy bármilyen légtérsértése azonnali és határozott választ adnak.

A tájékoztatás szerint a lezárás határozatlan időre szól.

A bejelentésre az ECOWAS egyelőre nem reagált.

Sajtóhírek szerint vasárnap délután a katonai hatalomátvételt támogatók közül

több ezren gyűltek össze az egyik niameyi stadionban, arra az esetre, ha fegyveres intervenció indulna az ország ellen,

és a junta delegációjának tagjait hatalmas ováció fogadta.

A Nigerrel szomszédos öt ország közül Mali és Burkina Faso vezetése – a két országban korábban szintén a hadsereg ragadta magához a hatalmat – üdvözölte a puccsot, és bejelentette: támadás esetén kész Niamey segítségére sietni. A Nigerrel szintén határos, az ECOWAS-ban nem tag Algéria a hét végén azt közölte, semmiféle fegyveres beavatkozást nem támogat, viszont Szenegál már a múlt héten bejelentette, kész katonákat küldeni a junta ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés