
Horn Gyula szobra Budapesten, Angyalföldön
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését – közölte a kormányhivatal kedden az MTI-vel.
2024. augusztus 27., 23:332024. augusztus 27., 23:33
2024. augusztus 27., 23:352024. augusztus 27., 23:35
Azt írták, a törvényszék az önkormányzati törvény vonatkozó rendeletére hivatkozva megerősítette, hogy „közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”.
A testület azt is megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak be kellett volna szereznie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását, mivel jegyzőkönyvek által is bizonyítottan kétség merült fel a tekintetben, hogy a közterület elnevezése megfelel-e a törvény rendelkezésének.
A Fővárosi Önkormányzat a kormányhivatal felhívásával ellentétben nem kérte ki az MTA állásfoglalását, és a 2023. márciusi, a közterület elnevezésének módosítását kérő törvényességi felhívásnak sem tett eleget, Budapest Főváros Kormányhivatala ezért fordult a Fővárosi Törvényszékhez 2023. áprilisában – áll az MTI által ismertetett közleményben.
A harmadik magyar köztársaság harmadik miniszterelnökének tisztségét 1994 és 1998 között betöltő Horn Gyula a magyar forradalom idején, 1956. október vége, november eleje között – állítása szerint – nemzetőr volt, majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba. 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére a karhatalmi őrszolgálatnál, az úgynevezett pufajkásoknál volt állományban.
1989. február 10-én az MSZMP központi bizottsági ülésén megvédte azokat, akik '56-ban a szovjetek és Kádár János oldalára álltak: „Nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel” – hangoztatta Horn.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!