
Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy kormánya teljes mértékben eleget kíván tenni az Európai Bizottság (EB) által a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán támasztott feltételeknek – jelentette ki szombaton Brüsszelben Siegfried Mureșan, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) szóvivője.
2017. május 01., 16:142017. május 01., 16:14
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak egy hónapon belül elő kell állnia egy tervezettel, hogy miként kívánja összhangba hozni a vitatott törvényt a brüsszeli testület elvárásaival – közölte Mureșan a konzervatív erőket összefogó pártcsaládhoz tartozó állam-, illetve kormányfők találkozója után. Hozzátette, a pártvezetés fontosnak tartja, hogy a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) „bármiféle korlátozás nélkül" tovább folytathassa a tevékenységét.
Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője arról számolt be, hogy a tapasztalat azt mutatja, Orbán mindig kész volt tárgyalni, és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak. A német képviselő rámutatott, a magyar kormányt demokratikusan választották meg,
Elmondta, a magyar kormányfőt arra kérte az EPP vezetése, hogy tartsa tiszteletben a pártcsalád egyik fő alapelvét, a tudomány szabadságát, illetve kiemelte, hogy az egyetemek bezárása elfogadhatatlan.
Az Európai Néppárt az MTI-hez is eljuttatott közleményében azt írta, hogy a reggeli egyeztetésen a felsőoktatási törvény mellett a civil szervezetekre vonatkozó szabályok tervezett szigorítása és a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! kampánya is szóba került. Joseph Daul, a néppárt elnöke közölte: az Orbánnal folytatott „nyílt és őszinte" vita során az EPP elnöksége arra kérte a Fideszt és a magyar hatóságokat, hogy „tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek", és a magyar kormányfő „afelől biztosította őket, hogy Magyarország eszerint fog eljárni".
Ez az akadémiai szabadságot és az egyetemek autonómiáját is magában foglalja. Az EPP azt akarja, hogy a CEU nyitva maradjon, függesszék fel a határidőket és kezdődjön párbeszéd az Egyesült Államokkal" – olvasható a kommünikében. Mint írták, a néppárt világossá tette azt is, hogy elfogadhatatlan a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! kampányának „durva EU-ellenes retorikája". „Olyan szintet értek el a Fidesz folyamatos Európa-ellenes támadásai, ami megengedhetetlen" – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a kormány nemzeti konzultációja „rendkívül félrevezető".
„A brüsszeli döntéseket közösen hozzák az európai kormányok, köztük a magyar kormány, valamint az Európai Parlament, amelyben a magyar emberek képviselői is jelen vannak" – mutattak rá. Emellett kiemelték, a pártcsalád úgy véli, hogy a civil szervezetek szerves részét képezik bármelyik egészséges demokráciának". Az Európai Bizottság szerdán kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a felsőoktatási törvény vitatott módosítása miatt, amely sokak szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU).
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!