
Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem számít gyors fegyverszünetre a gázai övezeti háborúban.
2024. március 11., 08:012024. március 11., 08:01
A tárgyalásokról a követek üres kezekkel tértek vissza – mondta Netanjahu a Bild és a Politico kiadványoknak, valamint a Welt-TV-nek nyilatkozva vasárnap. Mint mondta, úgy véli, a radikális iszlamista Hamász jelenleg nem akar megállapodásra jutni.
Netanjahu egyben elutasította politikája Joe Biden amerikai elnök általi bírálatát.
„Ha az amerikai elnök úgy véli, hogy magánpolitikát folytatok az izraeliek többségének kívánságai ellenére és ártok Izrael érdekeinek, akkor mindkét pontban téved” – hangsúlyozta a zsidó állam kormányfője.
Kijelentette, hogy az izraeliek támogatják a megmaradt Hamász-zászlóaljak megsemmisítését célzó intézkedéseit. Leszögezte: mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az október 7-i mészárlás megismétlődhessen.
„Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – fogalmazott Biden.
Az izraeli miniszterelnök mindazonáltal
„Közel állunk a győzelemhez” – húzta alá Netanjahu.
Mint mondta, az utolsó Hamász-zászlóaljak elleni offenzíva megkezdését követően a harcok intenzív fázisa négy, vagy akár hat hétig is eltarthat. Hangsúlyozta, hogy a Hamász-zászlóaljak háromnegyedét már megsemmisítették, s most feladni a küzdelmet abszurd lenne.
Az izraeli kormányfő egyben cáfolta a Hamász ellenőrzése alatt álló gázai hatóságok adatait az áldozatokról.
Kijelentette, hogy a megölt civilek száma jóval alacsonyabb az általuk közölt 31 ezernél. Netanjahu szerint az izraeli hadsereg ugyanis legalább 13 ezer terroristával végzett. „Ezzel a civil áldozatok számának aránya valószínűleg 1,5 az 1-hez. Most már azonban csak 1 az 1-hez” – fűzte hozzá.
„Ahogy a muszlimok az elkövetkező napokban és hetekben világszerte összegyűlnek, hogy megtörjék böjtjüket, sokaknak a palesztin nép szenvedése lesz az első helyen. Számomra is elsődleges fontosságú” – mondta Biden a nyilatkozatban.
„Idén ez egy nagyon fájdalmas pillanatban zajlik. A gázai háború szörnyű szenvedést okozott a palesztin népnek. Több mint 30 000 palesztint öltek meg, többségük civil, köztük több ezer gyermeket” – fogalmazott Biden, a hivatalos palesztin adatokat idézve.
Nyilatkozatában
és „megállás nélkül dolgozik azon, hogy azonnali és tartós tűzszünetet hozzanak létre legalább hat hétre egy olyan megállapodás részeként, amely kiszabadítja a túszokat”.
A Hamász küldöttsége csütörtökön távozott Kairóból, miután a napokig tartó tárgyalásokon nem született egyértelmű áttörés.
A Biden-kormányzat azonban nem számol azzal, hogy az izraeli erők azonnal kiterjesztik katonai műveleteiket a Gázai övezet déli részében fekvő városra – mondta két amerikai tisztségviselő a CNN-nek.
Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetője eközben kijelentette, hogy a terrorszervezet továbbra is nyitott az Izraellel folytatott tárgyalások folytatására, miután a felek nem jutottak tűzszüneti megállapodásra a ramadán előtt.
„Rögzítettük a megállapodás elérésének legfontosabb alapelvét, amely az átfogó tűzszünet és a Gáza elleni háború befejezése, a megszálló hadsereg teljes kivonása a Gázai övezet teljes területéről” – mondta Haníje egy vasárnapi televíziós beszédben.
Haníje azt állította, hogy Izrael „mindeddig kitért az egyértelmű garanciák és kötelezettségvállalások megadása elől, különösen a tűzszünet, vagyis a Gázai övezet elleni agresszív háború leállítása ügyében”. Azt mondta, hogy a gázai túszok nem térhetnek haza „megállapodás nélkül”.
Az Egyesült Államok és Irán csütörtökön Genfben lezárta harmadik tárgyalási fordulóját anélkül, hogy jelentős áttörést ért volna el, például végleges megállapodást kötött volna az iráni atomprogramról – közölte a <a href="https://edition.cnn.com/us/live-news/trump-administration-us-iran-talks-02-26-26?post-id=c
Új európai biztonsági rendszer kialakítását, fegyverkorlátozási megállapodások megkötését sürgette a miniszterelnök pénteken Budapesten, a délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek konferenciáján az Országházban.
Pakisztán péntek hajnalban légicsapásokat hajtott végre afgán területek ellen, robbanásokat jelentettek Kabulból is.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön bejelentette, hogy beszélt Steve Witkoff amerikai megbízottal és Donald Trump elnök vejével, Jared Kushnerrel a genfi béketárgyalásokat követően.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
Az orosz hadsereg összesen 39, különböző típusú rakétával és 420 drónnal támadott ukrajnai energetikai és infrastrukturális létesítményeket csütörtökre virradóra, a célpontok csaknem 90 százalékát megsemmisítette a légvédelem.
Az Egyesült Államok jelenleg az ukrajnai béke érdekében tett lépések folytatásában érdekelt, és ezért tovább folytatja a közvetítést a két háborúban álló fél között – jelentette ki J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke szerdán.
A svájci szövetségi kormány szerdán bejelentette, hogy egyszeri, 50 ezer svájci frank értékű kárpótlást fizet a szilveszteri, crans-montanai bártűzben elhunyt 41, illetve az égési sérüléseket szenvedett 116 ember hozzátartozóinak.
Egy erőszakkal mozgósított és frontra küldött, magyar–ukrán kettős állampolgárságú férfi foglyul ejtéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium szerdán a Telegram-csatornáján.
Az Egyesült Államok ma jobb, gazdagabb és nagyobb hatalmú, mint egy évvel ezelőtt – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a washingtoni kongresszusban erdélyi idő szerint szerda hajnalban elmondott évértékelő beszédében.
szóljon hozzá!