2013. február 13., 05:062013. február 13., 05:06
Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap titokban tartott szívműtétet sejt a lemondás hátterében. A Vatikán és az érintett klinika sem kommentálta a lap által tegnap közölt információt, miszerint XVI. Benedek három hónappal ezelőtt szívritmus-szabályozó cserén esett át a római XII. Pius klinikán. A titokban tartott műtét jól sikerült az újság szerint. Federico Lombardi szentszéki szóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján megerősítette a lap információját, ám szerinte ez mindössze rutinműtét volt, Ratzinger a pacemakert még pápává választása előtt kapta.
Lombardi egyúttal leszögezte, XVI. Benedek nem szenved semmilyen heveny betegségben, és az idős kora okozta elgyengülés vezetett lemondásához. „Történelmi döntésről van szó, a pápát nem befolyásolták a Vatikán kormányzásában jelentkező problémák és a Vatileaks-botrány sem” – szögezte le a szóvivő. Hozzátette: a pápa „nyugodtan éli meg lemondását, döntését tiszta fejjel és hosszasan átgondolva hozta meg”. A szóvivő megerősítette a l’Osservatore Romano szentszéki napilap értesülését arról, hogy a pápa a tavaly márciusban Mexikóban és Kubában tett látogatása után hozta meg döntését.
Lombardi ugyanakkor arra is kitért, hogy XVI. Benedek a lemondása után nem vesz részt az utódját megválasztó konklávén, és semmilyen szerepe nem lesz az új pápa megválasztásában. „Jelenléte sem fog problémát okozni utódjának” – hangoztatta Lombardi azokra a feltételezésekre reagálva, amelyek szerint XVI. Benedek „árnyékpápaként” magasodhat utódja fölé. A szóvivő azt is elárulta az egybesereglett újságíróknak, hogy a Szentatya pápai gyűrűjét február 28. után összetörik. „Még nem tudjuk, hogy Joseph Ratzinger milyen címet fog viselni, valószínűleg nem bíborosnak fogjuk nevezni, és lehet, hogy a tiszteletbeli római püspök titulusát viseli majd” – hangsúlyozta Lombardi. Megjegyezte, hogy mivel az egyház is teljesen új helyzettel találta magát szemben, számos részletkérdés még tisztázásra vár.
Azt viszont már lehet tudni, hogy XVI. Benedek a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika mögötti Mater Ecclesiae kolostorba költözik be, amelyet most alakítanak át. „A pápa a nővérektől elkülönített szárnyban fog élni, a kolostor számára fenntartott részében senki más nem lesz” – ecsetelte a szóvivő, aki – akárcsak egy nappal korábban – fontosnak tartotta kiemelni, hogy XVI. Benedek teljes mértékben ellátja pápai feladatait, szerdán megtartja az általános audienciát, a következő napokban korábbi programja szerint fogadja Guatemala és Románia elnökét. Annyi változás történik mindössze, hogy hamvazószerdán eredetileg a római Aventinus dombra várták a pápát, de a liturgiát végül a római Szent Péter-bazilikában tartja meg. „Azért történt programváltoztatás, mert a bazilika sokkal több embert tud befogadni. Jelentős részvételt várunk a bíborosok, a püspökök és a hívők részéről is” – indokolta a lépést Lombardi. Az utolsó általános audienciát a leköszönő Szentatya február 27-én tartja meg a Szent Péter téren, ami egyben a búcsúja is lesz.
| „Meglepőnek nevezhető a pápa lemondása, mivel az elmúlt évszázadok folyamán nem volt erre példa. Maga a lemondás, illetve a pápa visszalépése lehetőségként mégis szerepel az egyházi törvénykönyvben, ezért ilyen szempontból nem beszélhetünk rendkívüliségről” – értékelte a pápa visszavonulását a Krónika megkeresésére Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Hozzátette: maga a tény azonban, hogy XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását, meglepte az egész világot, a katolikusokat pedig különösen, „mert ők a pápa iránti ragaszkodásukban Krisztus egyházához való tartozásukat is élik és vallják meg”. „És mivel a mai katolikusok eddig nem éltek át ilyen tapasztalatokat, és elődeiktől sem értesültek ilyenről és arról, amit ez jelent a katolikusok számára, azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy a mostani esemény egyrészt növeli a Szentatya iránti nagyrabecsülésünket ezen nem könnyű lépés megtétele végett, másrészt szomorúsággal is tölt el bennünket, mert tudatában kell lennünk annak, hogy a felelősség hatalmas terhe alatt az ember erejének is határai vannak, a lemondás pedig ennek eredménye” – fogalmazott az egyházi vezető. Mint emlékeztetett, a hír hallatán számtalan vélemény hangzott már el. „Nagyon megragadott engem egy olasz nőnek a nyilatkozata, aki sajnálatát a következőképpen fejezte ki: ki tudja, mennyi lelki és fizikai fájdalom vezette Szentatyánkat ehhez a döntéshez?” Böcskei László szerint ugyanakkor tény, hogy az egyházfő kifinomult önismerettel, lelkiismeretben és felelősségének tudatában hozta meg ezt a döntést. „Nekünk katolikusoknak az lenne a feladatunk, hogy imáinkban köszönjük meg őt és az ő szolgálatát a Jóistennek, köszönjük meg tanítását és atyai szeretetét, és kísérjük őt továbbra is a mi imáinkkal. Továbbá azért is imádkozzunk, hogy a Szentlélek sugallatain keresztül Isten tovább vezesse Krisztus egyházát, a következő időben főleg a bíborosokat, akik XVI. Benedek pápa utódját hivatottak megválasztani” – vallja a partiumi főpásztor. |
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.