
Nem kevés. Az elnöki hivatal havi több mint félmillió dollárt fizet egy amerikai lobbicégnek
Fotó: Presidency.ro
Jókora összeget szán a román elnöki hivatal arra, hogy megpróbálja tisztára mosni Románia imázsát az Egyesült Államokban.
2026. május 26., 13:182026. május 26., 13:18
Az államfői hivatal hétfőn jelentette be, hogy nem sajnálja a pénzt a célra:
a fontos nemzetközi struktúrákba való integráció, az állampolgárok szabad mozgását, valamint az emberkereskedelem és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelmet.
A havi maximum 565 ezer dollár értékű szerződés újdonságnak számít az elnöki hivatal esetében.
A szerződést az amerikai Eversheds Sutherland céggel kötötték, amelynek romániai irodáját Mihai Guia ügyvéd vezeti.
A romániai irodában Mihai Guia a vezető partner, a többi partner pedig Cristian Guia, Cristian Lina, Oana Paliță (Dobre), Luminița Popa, Alexandra Sulea, Sorin Susnea és Elena Teletin.
Az Eversheds Sutherland a Lina & Guia ügyvédi iroda beolvasztása nyomán működik Bukarestben.
A cég az Egyesült Államokban lobbitevékenységet is folytat.
Globális szinten a céget Keith Froud és Lino Mendiola III vezérigazgatók irányítják.
A közlemény szerint a szerződés céljai között szerepel a „fontos nemzetközi struktúrákba való integráció” is, az OECD pedig az egyetlen olyan nemzetközi struktúra, amelyhez Románia csatlakozni igyekszik.
„Az Egyesült Államokkal való stratégiai kapcsolatok elmélyítése minden területen nemzeti érdekű célkitűzés, amelyet intézményi szinten vállaltak, és amelyet Románia nyugatbarát demokratikus erői politikai konszenzussal támogatnak.
Ez egyben a polgáraink többsége elvárásainak is megfelel.
A fentiek értelmében az elnöki hivatal tájékoztatja, hogy stratégiai tanácsadási és támogatási szerződést kötött az Egyesült Államok kormányával és kongresszusával való kapcsolatok terén. A szerződés célja stratégiai jelentőségű célok elérése Románia számára: a védelmi képesség növelése, jelentős hatással bíró beruházások vonzása, fontos nemzetközi struktúrákba való integráció, a polgárok szabad mozgása, az emberkereskedelem és a transznacionális bűnözés elleni küzdelem, valamint egyéb célok.
Ezen szolgáltatások megrendelése a nyugatbarát parlamenti pártok és képviselőcsoportok vezetői által kifejezetten vállalt politikai megállapodás alapján történt, és összhangban áll a román elnök alkotmányos hatásköreivel a külpolitika és a nemzetbiztonság területén” – áll a dokumentumban.
A közlemény rögzíti: a szerződést az Eversheds Sutherland (US) LLP céggel kötötték, amely egy Romániában is jelen lévő globális társaság, jelentős tapasztalattal a kormányzati kapcsolatok és a stratégiai tanácsadás területén.
„Az ilyen típusú szolgáltatások igénybevétele szokásos gyakorlat az amerikai közigazgatással való kapcsolattartásban, amelyet más szövetséges államok is alkalmaznak az intézményi párbeszéd elősegítése és a nemzeti érdekű célok támogatása érdekében az amerikai kormányzattal és kongresszussal szemben. Ez a kezdeményezés kiegészíti a román elnök, a kormány, a parlament és az egyéb releváns nemzeti intézmények hivatalos lépéseit.
Az Elnöki Hivatal megerősíti elkötelezettségét az intézményi átláthatóság, a közpénzek felelősségteljes felhasználása és országunk euroatlanti egységhez való hozzájárulásának megerősítése iránt, amely Románia kül- és biztonságpolitikájának egyik alapja” – áll az Elnöki Hivatal közleményében.
A bejelentés azonban bírálatokat is szült.
Dan Dungaciu, az ellenzéki, szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első alelnöke kedden egy közleményben úgy vélekedett:
„Ez egy egyéves kudarc elismerése. Egy kudarcé, amelyet mi is folyamatosan kommentáltunk és amelyről beszéltünk. Azon túl, hogy azt rótták fel nekünk, hogy fizettünk volna olyasmit, amit soha nem fizettünk, amikor az Egyesült Államokba utaztunk, és Donald Trumpról beszéltünk, könyveket adtunk ki Donald Trumpról, és konferenciákat tartottunk Donald Trumpról. Akkoriban azzal vádoltak minket, hogy túl közel állunk a Trump-adminisztrációhoz. Egy év elteltével, amelyben semmi sem történt, megváltozott a hangnem. A román állam megváltoztatja a hozzáállását. Fel kellene számolni a nagykövetséget, haza kellene hívni mindenkit, mert nyilvánvaló, hogy semmit sem teljesítettek. A külügyminisztériumot, legalábbis az atlanti részét, ha úgy tetszik, be kellene zárni, mert semmit sem teljesített” – nyilatkozta Dan Dungaciu az AUR közleménye szerint.
Az AUR alelnöke arra figyelmeztet, hogy
„Az amerikaiak pontosan ugyanígy fognak ránk tekinteni, mert nem fognak teljes mértékben megbízni ebben a kormányzatban. Az európaiak pedig, és különösen a németek, úgy fognak ránk nézni, mint akik megint átállnak a másik oldalra. Az amerikaiak úgy fognak ránk nézni, mint akik most még nagyobb összegekkel próbálják megvásárolni a jóindulatukat. Tehát rosszul fogunk kijönni mind az amerikaiak, mind az európaiak szemében” – vélekedett az AUR politikusa.
Dan Dungaciu felhívta a figyelmet arra, hogy
„Ez a tét: megvásárolni a nyugalmukat. És ez a tét minden olyan megbeszélésnél, amely jelenleg a román állam által vállalt projektek körül folyik, és amelyekben nagyon sok amerikai lobbista vesz részt. Tudniuk kell, hogy az a cég, amelyet Nicuşor Dan úr bérelt fel, a demokratákhoz áll közel. Nem tudom, ki tanácsolta neki. Úgy gondolom, inkább valaki el akarta temetni” – pontosította Dan Dungaciu.
Az AUR első alelnöke arra figyelmeztetett, hogy Románia kockára teszi külső partnereinek megbecsülését egy olyan hatalom miatt, amely elfordult a nemzeti érdekektől, és a diplomáciát improvizációval és lobbiszerződésekkel váltotta fel.
– nyilatkozta Dan Dungaciu.
Mint ismeretes, Románia számára elsődleges fontosságú az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség, amely a NATO- és az EU-tagságot is megelőzi.
Ennek érdekében szinte kritikátlanul teljesítette Washington minden elvárását.
Ugyanakkor a Trump-adminisztráció bizalma megingott Bukarestben a 2024-es elnökválasztás első fordulójának állítólagos külföldi befolyás miatti érvénytelenítése miatt, azt ugyanis a demokrácia lábbal tiprásaként értelmezték.
Azóta a viszony enyhülni kezdett.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!