
Fotó: Facebook/Sólymos László
Nem kapott bizalmat a pozsonyi parlamenttől a csütörtöki szavazáson a Zuzana Caputová államfő által jelölt, Ódor Lajos vezette szlovák szakértői kormány. Az államfő a szavazás után bejelentette: ügyvezető kormányként nevezi ki ugyanezt a kabinetet.
2023. június 15., 15:092023. június 15., 15:09
Ódor Lajos kormányának
vagyis 76 voksra a 150 fős parlamentben, elegendő lett volna a szavazáson részt vevő képviselők egyszerű többsége. A kormányprogram elfogadását 34 képviselő támogatta, 43-an ellene szavaztak, 54-en tartózkodtak, 5-en pedig nem szavaztak a jelen lévő 136 képviselőből.
A kormányprogramról tartott kétnapos vita során
A voksolás eredményére reagálva Zuzana Caputová „éretlen hozzáállásnak” minősítette a kormányprogram „tárgyilagos érvek nélküli” elutasítását, majd bejelentette: az alkotmány adta lehetőségével élve, ügyvezető kormányként ad megbízatást Ódor Lajos kabinetjének, amely ebben a minőségében a szeptember 30-ra kitűzött előrehozott parlamenti választásokig látja majd el feladatait.
Az előrehozott parlamenti választások kitűzésére azután került sor, hogy tavaly decemberben – a korábban a kormánykoalíció részét alkotó liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazáson – megbukott Eduard Heger szeptembertől kisebbségben kormányzó kabinetje. A kormány bukása után az államfő megbízatása alapján a Heger-kabinet ügyvezető kormányként látta el feladatait egészen májusig, amikor Eduard Heger felmentését kérte az államfőtől. Ezt követően az államfő szakértői kormányt nevezett ki, amelynek miniszterelnöke Ódor Lajos, a szlovák központi bank (NBS) korábbi alelnöke lett.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.
Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.
szóljon hozzá!