Hirdetés

Nem jött be a „Schengen-fegyver”: nem sikerült növelnie pártja népszerűségét Karl Nehammer osztrák kancellárnak a vétóval

•  Fotó: Karl Nehammer/Facebook

Fotó: Karl Nehammer/Facebook

Egyelőre úgy tűnik, nem jött be Karl Nehammer osztrák kancellár húzása, amelynek lényege az, hogy az Ausztriába érkező migránsáradatra hivatkozva blokkolja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, hogy ezzel növelje pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) népszerűségét a közelgő alsó-ausztriai tartományi választások előtt.

Balogh Levente

2023. január 18., 15:412023. január 18., 15:41

A legfrissebb felmérések ugyanis azt jelzik, hogy az ÖVP országos szinten csupán a harmadik helyen áll, a legnépszerűbb párt pedig az ÖVP-től jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).

Azt, hogy a vétót a párt népszerűségvesztésének megállítása indokolta, az ÖVP több politikusa és kormányközeli illetékesek is megerősítették a Financial Times-nak.

Hirdetés

Nos, a jelek szerint nem volt a legihletettebb döntés: az FPÖ – amely már eddig is a bevándorlás okozta problémákat állította politikája középpontjába, és amely elől Nehammerék decemberi húzásukkal megpróbálták „elhappolni” a témát – 28 százalékkal az első helyen áll a Politico által készített szintézis alapján, amely a legutóbbi felmérések adatait dolgozta fel.

A második helyen a szociáldemokraták (SPÖ) állnak 25 százalékkal, míg Nehammer néppártja csupán a harmadik 20 százalékkal.

Alsó-Ausztriában, ahol január 29-én tartományi választások következnek, amelyek a vétó hátterében állnak, csupán kevéssel jobb az ÖVP helyzete. Igaz, hogy Nehammer pártja itt 40 százalékkal az első helyen áll, ez azonban közel tíz százalékkal rosszabb a négy évvel ezelőtti eredménynél, és ha az urnák előtt is hasonlóan alakul majd a voksok megoszlása, akkor a néppárt elveszítheti többségét a tartományi törvényhozásban.

A Unique Research eredményei szerint a második helyen az FPÖ áll 25 százalékkal, ami esetében tíz százalékkal jobb a négy évvel ezelőtti álláshoz képest, míg a harmadik hely az SPÖ-é, amelynek 22 százalékos a támogatottsága.

Politikai források szerint egy rossznak minősülő alsó-ausztriai eredmény akár Karl Nehammer székét is megingathatja a párt élén.

Ráadásul az Európa Tanács korrupcióellenes országcsoportjának (GRECO) legutóbbi jelentése sem túlságosan hízelgő az osztrák kormányra nézve.

Eszerint súlyos hiányosságok mutatkoznak Ausztriában a korrupció megelőzésében és leküzdésében, emellett a dokumentum azt is bírálja, hogy a rendőri vezetők kinevezésébe túlságosan belefolyik a politikum.

Arra is rámutat, hogy kiemelt figyelmet kell szentelni a magas szintű kormányzati illetékesek – a kancellár, az alkancellár, a miniszterek és az államtitkárok – környezetében a korrupciós veszély elemzésének.

A jelentés 19 ajánlást is megfogalmazott, többek között viselkedési kódex kidolgozását kéri a kormánytagok és más csúcspolitikusok számára, szorgalmazza a lobbistákkal kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát, azt, hogy a politikából távozó magas rangú illetékesek ne helyezkedhessenek el azonnal az üzleti szférában, egyben bírálja a korrupciót büntető jogszabályok reformjának elmaradását.

Mint arról beszámoltunk, a román és a bolgár schengeni csatlakozás a tavalyi év végén meghiúsult: december 8-án az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának ülésén Gerhard Karner osztrák belügyminiszter a nem kielégítő határőrizetre és az Ausztriába a két országon keresztül érkező illegális migránsok nagy számára hivatkozva megvétózta a román és a bolgár schengeni csatlakozást.

Hollandia is a csatlakozás ellen szavazott, és bár Hágának csak a bolgárokkal van problémája, mivel a két országról csomagban szavaztak, a vétó Romániát is érintette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 08., kedd

„Az orosz agresszió már nem csak elméleti fenyegetés” – milyen akciókat tervezhet Moszkva Románia ellen?

Oroszország egyes vélekedések szerint a jövőben megpróbálhatja valamilyen korlátozott akcióval tesztelni a NATO egységét.

„Az orosz agresszió már nem csak elméleti fenyegetés” – milyen akciókat tervezhet Moszkva Románia ellen?
Hirdetés
2026. szeptember 08., kedd

Hatott a bekeményítés? Budapest szerint sikerült előrelépni a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak helyreállítása ügyében

Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Hatott a bekeményítés? Budapest szerint sikerült előrelépni a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak helyreállítása ügyében
2026. szeptember 07., hétfő

Orosz–ukrán háború: vajon közelebb hozza a békét az újabb amerikai közvetítés?

Az Oroszországgal folytatott háború várhatóan a tél folyamán is folytatódni fog – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben tárgyalásokat folytatott Donald Trump legfőbb küldötteivel.

Orosz–ukrán háború: vajon közelebb hozza a békét az újabb amerikai közvetítés?
2026. szeptember 06., vasárnap

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az exit poll-felmérések szerint.

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése
Hirdetés
2026. szeptember 06., vasárnap

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában
2026. szeptember 06., vasárnap

Lavrov a lipcsei drónvádról: „egy igazi háború kezdete”

A nyugati országok vádja, miszerint Moszkva részese volt a lipcsei drónincidensnek, fő vonalakban egy igazi háború kezdetét jelenti – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.

Lavrov a lipcsei drónvádról: „egy igazi háború kezdete”
2026. szeptember 06., vasárnap

Háborús szimuláció orosz támadásról Romániában: „tétova amerikai válasz”

Egy amerikai háborús szimuláció Oroszország Moldovai Köztársaság és Románia elleni 2028-as támadását modellezte. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogyan reagáljon az Egyesült Államok. Washingtoni elemző szerint Amerika „tétova választ” adna.

Háborús szimuláció orosz támadásról Romániában: „tétova amerikai válasz”
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése

Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése
2026. szeptember 04., péntek

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt

Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt
2026. szeptember 04., péntek

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait
Hirdetés
Hirdetés