Phenjani javaslat. A The New York Times értesülése szerint Kim Dzsongun vetette fel, hogy észak-koreai katonák harcoljanak az oroszok Ukrajna elleni háborújában
Fotó: Orosz elnöki hivatal
A javaslat, hogy észak-koreai csapatokat vezényeljenek Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatására, Phenjanból, nem pedig Moszkvából érkezett – közölték amerikai hírszerzési források a New York Times-szal, amely hétfőn számolt be erről.
2024. december 24., 11:562024. december 24., 11:56
Míg egyes nyugati tisztségviselők kezdetben a Kreml kétségbeesésének bizonyítékaként tekintettek az észak-koreai katonák Oroszországba érkezésére, az amerikai ügynökségek most már állítólag úgy vélik, hogy az ötlet a Kim Dzsongun diktátor vezette Észak-Korea kezdeményezése volt, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök gyorsan felkarolt.
Augusztus óta mintegy 12 000 észak-koreai katonát telepítettek a Kurszki területre, ahol az orosz erőkkel együtt harcolnak.
Zelenszkij figyelmeztetett a Moszkva és Phenjan közötti fokozódó katonai együttműködés globális kockázataira, beleértve a fejlett haditechnológiák átadását is.
Ezek az aggodalmak összhangban vannak az Egyesült Államok által közölt azon értékelésekkel, amelyek szerint Oroszország Észak-Koreára és Iránra támaszkodik az ukrán infrastruktúrát célzó tüzérségi műveletek és dróncsapások fenntartásában.
Észak-Korea Oroszország kulcsfontosságú szövetségesévé vált, ballisztikus rakétákat, tüzérségi lőszert és katonákat szállít.
A Wall Street Journal hétfőn arról számolt be, hogy
Eközben az ukrán katonák nagy-britanniai kiképzési programjának „finomításáról” tárgyalt hétfőn Sir Keir Starmer brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A Downing Street szóvivőjének beszámolója szerint Starmer a Zelenszkijjel tartott telefonos megbeszélésen tájékoztatta az ukrán államfőt arról, hogy
A csúcstalálkozó résztvevői hangsúlyozták annak fontosságát is, hogy „a szavakat tettek kövessék”, beleértve a szankcionált nyersanyagokat szállító orosz „árnyékflotta” elleni további korlátozó intézkedéseket, az ukrajnai fegyverszállítások felgyorsítását és az ukrán hadiipar támogatását – mondta Starmer az ukrán elnöknek.
A londoni kormányfői hivatal illetékesének beszámolója szerint Starmer és Zelenszkij tárgyalt az Interflex nevű programról, amelynek keretében
A brit kormányfő és az ukrán elnök egyetértett abban, hogy fontos a program „finomítása” Ukrajna hadszíntéri képességeinek további erősítése végett – fogalmazott Downing Street szóvivője.
Az illetékes nem részletezte, hogy a kiképzési program finomítása pontosan mit jelent, londoni kormányforrásokból származó egybehangzó, napok óta visszatérő brit médiaértesülések szerint azonban
John Healey brit védelmi miniszter legutóbbi nyilatkozataiban nem zárta ki ezt a lehetőséget, és a londoni védelmi tárca is „kiterjesztett kiképzési programról” tett említést minapi tájékoztatásában.
Healey múlt heti kijevi látogatása után a The Times című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: könnyebbé kell tenni az ukránok számára a hozzáférést a brit kiképzési programokhoz.
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.
Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.
Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.
Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.
Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.
szóljon hozzá!