
Fotó: X/Joe Biden
Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. március 29., 09:012024. március 29., 09:01
A republikánus politikus levélben kérte fel részvételre az elnököt arra, hogy a hivatali eltávolítási eljárás (impeachment) elindításáról szóló vizsgálat keretében
„Ön többször tagadta szerepét a családja üzleti tevékenységében, de a bizottság birtokába került bizonyítékok – köztük banki iratok és tanúvallomások – teljesen ellentmondanak az ön álláspontjának ebben az ügyben” – fogalmazott James Comer az elnök számára küldött meghívásban, amely
A vizsgálóbizottság előtt a múlt héten többek között megszólalt Tony Bobulinski, Hunter Biden, az elnök fiának korábbi üzlettársa, aki valótlan állítással vádolta Joe Bident.
és azt írta, hogy a vizsgálat semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni az elnökkel szemben. „James Comer tisztában van azzal, hogy 20-nál több tanú vallomásban nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok elnöke nem tett semmi rosszat” – fogalmazott a fehér házi szóvivő.

Korábbi üzlettársa hazugsággal vádolta Hunter Bident a képviselőház éles vitával kísért meghallgatásán, amit Joe Biden elnök hivatali eltávolítási eljárásának vizsgálata keretében tartottak Washingtonban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!