
Fotó: MTI
Négy holttestet találtak a tűzoltók annak a családi háznak a romjai között, amely hétfőre virradóra gyulladt ki Törökszentmiklóson – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-t.
2016. július 04., 12:582016. július 04., 12:58
2016. július 04., 14:382016. július 04., 14:38
Az első híradások még három halottról szóltak. S. Tóth Anikó elmondta: a Nefelejcs utcai száz négyzetméteres családi ház teljes terjedelmében égett, amikor a tűzoltók a helyszínre értek.
Az épületből egy sérült embert a tűzoltás megkezdésekor kihoztak, őt a mentők kórházba vitték. „Ugyanekkor egy elhunyt embert is találtak az égő épületben, majd a tűz eloltását követően, az épület romjainak átvizsgálásakor három másik holttestet találtak\" – közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.
Pomázi Gábor, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője elmondta, a törökszentmiklósi háztűzben meghalt négy emberből három gyermek, 8 és 13 év közöttiek, a negyedik egy felnőtt férfi.A három környező épületből összesen tizenegy embert menekítettek ki biztonsági okokból a magyar hatóságok.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!