
Fotó: Facebook
Jun Szuk Jol dél-koreai elnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál északi szomszédjának, ha az megválik atomfegyvereitől.
2022. augusztus 15., 11:342022. augusztus 15., 11:34
A politikus hangsúlyozta, hogy az atomfegyver-mentesítés „elengedhetetlen” a tartós béke megteremtéséhez a félszigeten. Szöul terve keretében élelmiszereket, energiát, valamint segítséget nyújtana az infrastruktúra – például a kikötők, repülőterek és kórházak – korszerűsítéséhez.
– tette hozzá Jun. Az államfő javaslatát az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki.
Júliusban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta: országa „készen áll arra, hogy mozgósítsa” nukleáris kapacitását az Egyesült Államok vagy Dél-Korea elleni háborúban.
Regionális szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot, amelyre Jun Szuk Jol is utalt, mivel Észak-Korea, amely bruttó hazai termékének (GDP) nagy részét fegyverprogramjába fekteti, már régóta világossá tette, hogy nem fog ilyen megállapodást kötni.

Dél-Korea és az Egyesült Államok harcászati rakétákkal gyakorlatozott hétfőn Dél-Korea keleti partjainál, válaszul az Észak-Korea által az előző nap indított rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták sorozatára.
Észak-Korea idén rekordszámú fegyvertesztet hajtott végre, köztük egy nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétával, amellyel először 2017-ben kísérletezett. Washington és Szöul az elmúlt hónapokban többször is figyelmeztetett arra, hogy Észak újabb nukleáris kísérletre készül, amely már a hetedik lenne az ország történetében.

Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük egy „feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát”, néhány órával azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget – közölte a dél-koreai hadsereg.

Washington fel van készülve Phenjan bármilyen lépésére, és nem aggódik az észak-koreai rezsim esetleges nukleáris kísérlete miatt – szögezte le Joe Biden amerikai elnök a dél-koreai Oszanban található amerikai légitámaszpontra tett látogatása során.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!