Hirdetés

Nagy gondot jelentenek a németeknek romániai és bulgáriai bevándorlók

A német szociális rendszer képtelen megbirkózni azzal a kihívással, amit az országban nagy számban megtelepedett, szegénységben élő romániai és bulgáriai bevándorlók jelentenek – írja a Der Spiegel. A tekintélyes hetilap terjedelmes riportban számol be arról, hogyan reagálnak a német hatóságok arra, hogy az országban egyre nagyobb a Kelet-Európából érkezett, szociálisan hátrányos helyzetű bevándorlók száma.

Balogh Levente

2012. május 11., 10:422012. május 11., 10:42


A cikk szerint a német integrációs és szociális szolgálat hamarosan közzéteszi a 2012-es évre vonatkozó jelentését, amely a szövetségi, a tartományi és a helyi hatóságok együttműködését elemzi, és megállapítja, hogy ez az együttműködés gyakorlatilag nem létezik. A dokumentum szerint eredménytelenek a román és bolgár bevándorlók integrálására tett kísérletek, az idegenek többsége Németországban egy olyan rendszerrel kerül szembe, amelyet nem ért.

A problémát bonyolítja, hogy a berlini kormánynak nincs egységes stratégiája a kelet-európai bevándorlók integrálására, a helyi hatóságok pedig még mindig azt hiszik, hogy a románok és a bolgárok többsége csupán idénymunkás, miközben valójában végleg le kívánnak telepedni Németországban, ahogy azt a múltban a törökök és a görögök tették. A Der Spiegel rámutat: a romániai és bulgáriai bevándorlók tekintélyes hányada cigány. A lap Berlin Neukölln nevű kerületét hozza fel példaként arra, milyen mély szakadék húzódik a friss bevándorlók és azon idegenek között, akiknek sikerült beilleszkedniük.

Egy ideje a Romániából és Bulgáriából érkezett bevándorlók is boldogulást keresnek az ott élő törökök és arabok mellett. A romániai és bulgáriai romák közül azonban nagyon sokan borzasztó körülmények között élnek, gyerekeik jelentős része alultáplált és írástudatlan.

A cigányokkal kapcsolatos másik probléma a zajos életmód, az általuk termelt hatalmas szemétmennyiség, és az, hogy lelakják a környezetet. Egy hónapja szintén a Der Spiegel számolt be arról, hogy a Fântânele nevű romániai falu cigány lakosságának fele Neuköllnbe költözött. A lap szerint Románia 2007-es európai uniós csatlakozása óta megkétszereződött a Németországban letelepedett román állampolgárok száma.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés