
Fotó: Videófelvétel
Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat – hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában szombaton, melyen a brit miniszterelnök, Rishi Sunak is vendégként szerepel.
2023. december 16., 21:272023. december 16., 21:27
Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón. Felszólalásában kifejtette, hogy
„Máskülönben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltűnik” – jelentette ki. Úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltűnjön. Kínában 40 százalékos demográfiai csökkenést jósolt.
Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és „nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni”.
Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki „tisztességesen és keményen” dolgozik – fejtette ki. Megjegyezte: az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.
– mondta. Arra kérte Európát, ne vegye át az Egyesült Államokból a woke ideológiát, mely a társadalmi igazságtalanság, elsősorban a faji megkülönböztetés ellen emeli fel szavát.
Hasonlóképpen vélekedett a sokat hangoztatott politikai korrektségről is. „Az embereknek a munkájukkal kell sikert elérniük, nem pedig nemük vagy fajuk alapján. (Ezek az ideológiák) ítélkeznek az emberek felett” – jelentette ki.
Az amerikai milliomos üzletember civilizációnk legnagyobb kihívásának nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyet azonban kétélű fegyvernek tartott: „mindenre képes lesz, de nincsen lelkiismerete”.
„Éljenek az emberek, éljen az emberiség!” – búcsúzott Elon Musk a közönségtől magasba szorított ököllel.
Az olasz jobboldal ifjúsági mozgalma által rendezett Atreju című politikai, közéleti találkozót vasárnap a miniszterelnök, Giorgia Meloni zárja le, aki brit kollegájával, Rishi Sunakkal és Edi Rama albán kormányfővel tárgyalt szombaton.
A római kormánypalota közleménye szerint a hármas megbeszélésen az illegális bevándorlással szembeni közös fellépés megerősítése szerepelt témaként. Döntés született egy közösen finanszírozott olasz-brit projektről, melynek keretében visszaszállítják származási országaikba a Tunéziában ragadt migránsokat, akik nem tudtak sem továbbmenni, sem visszatérni országaikba.

Novák Katalin köztársasági elnök a nyugati világot érintő demográfiai válságról és lehetséges megoldásairól is tárgyalt a Tesla alapító-vezérigazgatójával, Elon Muskkal az autógyártó közelmúltban átadott központjában, Austinban.

Alaposan megosztja a közvéleményt Elon Musk amerikai üzletember Soros György magyar származású befektető-üzletemberről megfogalmazott véleménye, akad, aki antiszemitizmust emleget.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!