
Fotó: Ukrán Biztonsági Szolgálat
Bekérették Alexander Lambsdorff moszkvai német nagykövetet az orosz külügyminisztériumba amiatt, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint német katonai vezetők a Krími híd lerombolásának lehetőségét elemezték – közölték hétfőn orosz hírügynökségek.
2024. március 04., 12:322024. március 04., 12:32
A hangfelvétel leiratát Margarita Szimonyjan, az RT orosz állami tévécsatorna főszerkesztője pénteken tette közzé. Ennek értelmében február 19-én, vagyis éppen azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy a NATO nem vesz részt, és nem is fog részt venni az ukrajnai konfliktusban,
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette, hogy Moszkva magyarázatot követel Berlintől. Boris Pistorius német védelmi miniszter közölte, hogy
A Krími hidat kétszer érte súlyos támadás: 2022 őszén és 2023 júliusában. Az első esetben teherautó robbant fel a hídon, másodszor pedig tengeri drónokkal támadtak a hídra. Kijev mindkét esetben elismerte, hogy köze volt a támadáshoz.

Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.

Moszkva magyarázatot követel a német hatóságoktól német tisztek beszélgetése kapcsán, akik a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd felrobbantásáról tárgyaltak – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
szóljon hozzá!