Hirdetés

Moszkva: a Kreml nem ismeri Orbán Viktornak az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit

Képünk illusztráció •  Fotó: Pexels

Képünk illusztráció

Fotó: Pexels

A Kreml nem ismeri Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak. „Nem tudjuk, milyen kezdeményezésekről van szó. Valószínűleg egy bizonyos kidolgozottság után tájékoztatnak minket róluk, de egyelőre még nem volt alkalmunk megismerkedni velük” – mondta.

MTI

2025. november 10., 16:042025. november 10., 16:04

Peszkovot a sajtó a TASZSZ hírügynökség szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek arról az Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök találkozója előtt elhangzott kijelentéséről kérdezte, miszerint az amerikai–magyar csúcs napirendjének prioritásai között szerepelt az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége. Peszkov közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem beszélt a magyar kormányfővel washingtoni tárgyalásairól.

A Kreml szóvivője hangsúlyozta, hogy Moszkva szeretné mielőbb lezárni az ukrajnai konfliktust, amely szerinte „akkor érhet véget, amikor Oroszország elérte az eredetileg kitűzött céljait”. Hozzátette, hogy

Hirdetés

az orosz fél továbbra is nyitott a politikai-diplomáciai úton történő rendezésre, és ezt a lehetőséget részesíti előnyben.

Peszkov kommentálta Jevhen Holovaha, az Ukrán Tudományos Akadémia szociológiai intézete igazgatójának kijelentését, miszerint Ukrajnában négyről 16 százalékra nőtt azok aránya, akik hajlandók lennének az orosz feltételek mellett lezárni a háborút. A szóvivő hangot adott véleményének, miszerint az ukrán társadalomban erősödik a félelem és a konfliktusba való belefáradás, és hogy valószínűleg ez egy tartós tendencia, és ezeknek az embereknek a száma emelkedni fog. Ugyanakkor közölte: nem tudja, mennyire lehet hiteles a felmérés.

Mély eltévelyedésnek nevezte azt a meggyőződést, amely szerint Ukrajna képes lehet győzni a harctéren.

Azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezési tárgyalások nem Oroszország hibájából akadnak el. Mint mondta, az európaiak provokálják Kijevet, arról győzködve őt, hogy Ukrajna katonai eszközökkel nyerhet.

Mint fogalmazott, a frontokon kialakult helyzet „dinamikus, és ékesmondóan beszél a kijevi rezsim kilátásairól”, amelyek „napról napra” romlani fognak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés