Hirdetés

Montenegró: tizenkét embert ölt meg és magával is végzett az ámokfutó, háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Tizenkét embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán – közölte Andrijana Nastic ügyész csütörtökön.

MTI

2025. január 02., 12:412025. január 02., 12:41

A rendőrség közlése szerint a 45 éves A.M. egy kávézóban rálőtt néhány emberre, majd elmenekült, és menekülés közben további négy helyen lövöldözött.

A belügyminisztérium közölte, hogy a kávézóban az elkövető rokonai, barátai és ismerősei tartózkodtak, őket támadta meg az erősen ittas állapotban lévő férfi,

Hirdetés

az indítékok azonban egyelőre nem ismertek.

A beszámoló szerint a férfi egész nap ivott, és a kávézóban összeszólalkozott a vendégekkel, majd hazament, felkapott egy fegyvert, és a kávézóba visszatérve rálőtt a vendégekre. A halálos áldozatok között van a vendéglátóhely tulajdonosának két, 10, illetve 13 éves gyermeke. Négy sérült túlélte a támadást, az orvosok közlése szerint mindannyiuk állapota stabil.

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető ellen, aki, miután bekerítették, fejbe lőtte magát, és kórházba szállítás közben meghalt.

A montenegrói kormány csütörtöktől háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

Milojko Spajic miniszterelnök azt is közölte, a tragédia után felülvizsgálják a fegyverbirtoklásról szóló törvényt. A kilencvenes évek délszláv háborúi után a civil lakosságnál rengeteg fegyver maradt, becslések szerint a 620 ezres Adria-parti országban csaknem 245 ezer fegyver van.

Montenegróban a legutóbb 2022 augusztusában történt hasonló eset szintén Cetinjében. Akkor egy férfi egy családi vitát követően kezdett el lövöldözni, és tizenegy embert megölt, majd tűzharcba keveredett a rendőrökkel, akik agyonlőtték.

korábban írtuk

Több embert, köztük gyerekeket ölt egy ámokfutó Montenegróban
Több embert, köztük gyerekeket ölt egy ámokfutó Montenegróban

Megölt hét embert, köztük két gyermeket egy ámokfutó a montenegrói Cetinjében szerdán, az elkövető szökésben van – közölte a rendőrség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés