Hirdetés

Merényletkísérlet Putyin ellen

Az orosz és az ukrán titkosszolgálatok meghiúsítottak egy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen tervezett merényletet. A merénylet tervéről, valamint az ukrán és az orosz titkosszolgálatok közös munkájáról hétfőn számolt be a Pervij kanal nevű orosz tévécsatorna. A tájékoztatás szerint Putyint katonai célokra gyártott aknával, a március 4-i elnökválasztás után akarták felrobbantani, s ehhez gondosan tanulmányozták a választás nagy esélyesének tartott politikus mozgását. Az információt Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára is megerősítette, de kommentálni nem volt hajlandó.

2012. február 27., 14:192012. február 27., 14:19

A Pervij kanal (Első csatorna) beszámolt róla, hogy az események láncolatát egy január 4-én egy odesszai lakásban bekövetkezett robbanás indította el. A tűzoltók először gázszivárgásra gyanakodtak, de az ukrán titkosszolgálat két nappal később már arról értesítette az orosz partnerszervezetet, hogy a lakás bérlői közül egy meghalt, egy másikat sikerült megmenteni, s rögtön kihallgatták, mert a lakásban robbanószerkezetek alkatrészeit találták.

Az elfogott, Ilja Pjanzin nevű férfi elmondta, hogy társaival együtt Törökországon át az Egyesült Arab Emírségekből érkezett Doku Umarov megbízásából, s az volt a feladatuk, hogy felkészüljenek egy Vlagyimir Putyin elleni merényletre. Ezért Odesszában meg kellett tanulniuk a bombakészítést, hogy utána Moszkvába menjenek, s előbb gazdasági létesítmények ellen hajtsanak végre merényleteket, majd végül Putyin ellen.

A merényletterv ismertté válásától kezdve az ukrán és az orosz titkosszolgálat együtt dolgozott, s az ukránoknak sikerült elfogniuk a csoport harmadik, szökésben lévő tagját, Adam Oszmajevet, aki már régebben a hatóságok látóterébe került - 2007 óta nemzetközi körözés volt érvényben ellene.

A Pervij kanal beszámolója szerint Oszmajev - ügyének kedvezőbb elbírálása reményében - készséggel együttműködött a hatóságokkal. Elmondta, hogy ő hozta össze a merényletre készülőket odesszai oktatóikkal, akiktől a bombakészítést tanulták. Oszmajev személyi számítógépén videofelvételeket is találtak, amelyek Putyin gépkocsi-konvojáról készültek, mozgás közben, különböző helyeken mutatták a járműveket, hogy meg lehessen állapítani belőlük Putyin pontos elhelyezkedését utazás közben.

Adam Oszmajev vallomásából kiderült, hogy a merénylethez használni kívánt robbanószert már korábban Moszkvába szállították. A robbantást az orosz főváros egyik fő útvonala, a Kutuzov sugárút közelében akarták végrehajtani, s a tervek szerint elég erős lett volna ahhoz, hogy egy teherautót a levegőbe emeljen és felfordítson. A lehetőségek között szerepelt az is, hogy nem távirányítású bombával ölik meg Vlagyimir Putyint, hanem öngyilkos merénylő próbál meg a közelébe férkőzni. Az odesszai robbanásban meghalt ember, Ruszlan Madajev kész lett volna vállalni ezt a feladatot.

Az ügyben a nyomozás folytatódik. A moszkvai tévécsatorna hétfő estére ígért újabb tájékoztatást a merényletről.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés